A posztból kiderül: a Navalnij által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) Tomszkban maradt tagjai egy ügyvéd társaságában csaknem azonnal a Xander szállodába siettek, ahogy augusztus 20-án hírét vették, hogy a politikus rosszul lett a repülőgépen. Ebben a hotelben szállt meg a forgatócsoportja társaságában.

Dokumentálták a szoba állapotát, amelyből Navalnij nem sokkal korábban kiköltözött, és az Instagramon közölt videó tanúsága szerint összeszedtek több - nyitott és zárt - palack ásványvizet - írja az MTI.

"Két héttel később éppen a tomszki szállodai szobából való palackon fedezte fel a német laboratórium a "novicsok" nyomait. Aztán még három laboratórium, amely mintát vett Alekszejtől, megerősítette, hogy Navalnijt éppen ezzel mérgezték meg. Most már értjük: ezt azelőtt tették, hogy elhagyta a szobáját, hogy a reptérre utazzon" - hangzott az Instagramon megjelent szöveg, amely egyúttal azt is megjegyezte, hogy "eltelt egy hónap és Oroszország még mindig nem ismerte el a mérgezést".

Kira Jarmus, Navalnij szóvivője korábban azt állította, hogy a mérget abba a teába csempészhették bele, amelyet a politikus a tomszki reptér bécsi kávézójában fogyasztott el.

Leonyid Rink, a "novicsok" egyik kifejlesztője a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy ha ilyen típusú mérget vittek volna fel az üvegre, akkor nemcsak Navalnij, hanem a kísérete is életét vesztette volna. Felhívta a figyelmet arra, hogy a felvételen sok egyforma üveg látható, amelyet nem lehet megvizsgálni, és amely szerinte akárhonnan származhatott. Rink a bemutatott anyagot "halott bizonyítéknak" nevezte.