Bombahír: az EU nem ismeri el a belorusz elnökválasztás eredményét

Az Európai Unió nem ismeri el a fehéroroszországi elnökválasztás eredményét - jelentette be Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben a huszonhét tagország állam-, illetve kormányfőjének videokonferenciája után.
Domokos Erika, 2020. augusztus 19. szerda, 16:29
Fotó: Getty Images

A fehéroroszországi elnökválasztás "nem volt sem fair, sem szabad", ezért az EU nem ismeri el az eredményét. Az EU a békés tüntetők mellett áll, és elítéli a minszki "rezsim" által a demonstrálókkal szemben alkalmazott "brutális erőszakot" - mondta az MTI szerint Angela Merkel.

Az EU követeli a fehérorosz kormánytól, hogy tartózkodjon az erőszaktól, biztosítsa a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadságát, illetve a független sajtó működését. A minszki vezetésnek szabadon kell bocsátania "a politikai foglyokat, méghozzá feltétel nélkül", és meg kell kezdenie a "nemzeti párbeszédet".

Vizsgálat és segítség

Gondoskodni kell arról, hogy ebbe a párbeszédbe az ellenzék és valamennyi társadalmi csoport szabadon bekapcsolódhasson. A folyamat megszervezésében és előmozdításában közreműködhetne az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), az elnökválasztáson történt súlyos visszaélések kivizsgálásában pedig részt vehetne az EBESZ emberi jogi intézete, a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) - közölte Angela Merkel.

Az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét betöltő Németország kancellárja külön köszönetet mondott Litvánia és Lengyelország kormányának Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki elnökjelölt befogadásáért, valamint a helyi civil társadalom támogatásáért.

Nem avatkozik be az EU

Fehéroroszország társadalmának függetlenül, külső befolyásolás nélkül kell döntenie jövőjéről - hangsúlyozta Merkel. "Fehéroroszországnak önállóan kell határoznia útjáról".

Nagyon ügyelünk arra, hogy ne mi mondjuk meg Fehéroroszországnak, mi ott a teendő, hanem a fehéroroszországi ellenzék nyilvánítsa ki, hogy mit kíván tenni - közölte az MTI szerint a kancellár.

Az Európai Unió nem ismeri el a fehéroroszországi elnökválasztás eredményét, és hamarosan szankciókat vezet be a választási csalásért és a tüntetők elleni erőszakért felelős személyek ellen - jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tagállami vezetők rendkívüli tanácskozása után. A tagországok állam-, illetve kormányfői "világos üzenetet" küldtek, amelyben kifejezték szolidaritásukat a fehérorosz néppel, a demonstrálók elleni atrocitások nem maradhatnak büntetlenül - mondta Michel az MTI szerint.

A fehéroroszországi tüntetések augusztus 9. óta tartanak, amikor Aljakszandr Lukasenka megszerezte sorban a hatodik államfői mandátumát. Az egykori téeszelnök a hivatalos adatok szerint a szavaztok 80 százalékával győzött az elnökválasztáson. Az ellenzék szerint a minszki vezetés elcsalta a választást. A szavazatok újraszámlálásának követelésére ezrek vonultak az utcára országszerte. A megmozdulások annak ellenére folytatódtak, hogy a rendőrség brutálisan lépett fel. A választásokat követő négy napban mintegy hétezer embert vettek őrizetbe, könnygáz- és hanggránátokkat és gumilövedékeket vetettek be. Legalább két tüntető meghalt.

Aljakszandr Lukasenka legfőbb vetélytársa, az angol nyelvtanárból előlépett Szvjatlana Cihanouszkaja a választás után Litvániába menekült. Hétfőn egy videoüzenetben kijelentette, hogy készen áll Fehéroroszország vezetésére. (A férje, Szergej Cihanojszkij ismert blogger, szintén elnökjelölt-aspiráns volt, de májusban letartóztatták, börtönbe zárták. Gyermekeiket külföldre juttatták, miután megfenyegették a házaspárt, hogy állami gondozásba veszik őket.)

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

frikazojd, 2020.08.20 09:59

Ez nem bombahír. Az lett volna a furcsa, ha elismeri.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

DrNemoda, 2020.08.20 07:05

Mntha nem lenne mindegy, kimt tesz az EU. Putyin úgy is arról fog ordibálni, hogy az EU beavatkozik, az EU geopolitikát csinál az oroszok ellen, febyeget, stb. Az EU meg nem fog segíteni a belarusz ellenzéknek, mnt ahogyan sehol sem segít a fennálló rendszerek ellen, senkinek sem. Talán még meg is finanszírozza lukasenkót, szegényt .....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darquan, 2020.08.19 22:28

@Xenador: fair is volt, meg szabad is.
nem volt kötelező szavazni, és aki mégis elment, arra szavazott, akire akart.
hát mi ez, ha nem szabad és fair választás?
az már teljesen más kérdés, hogy mi lett az eredmény...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2020.08.19 22:08

@Darquan: Hű de nagyon igazad van! A Napi eldönthetné végre, hogy a bulvárhoz vagy a tárgyilagos független mértékadó orgánumok közé tartozik-e. A mostanában megjelenő bombasztikus címek alapján az előbbi a valószínű.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Xenador, 2020.08.19 21:53

"A fehéroroszországi elnökválasztás »nem volt sem fair, sem szabad«"

Én értem, miről lenne szó, de azért ez egy súlyos vád. Ilyesmit nem szabadna egy "Sargentini-stílusú" sommázással elintézni, véleményeket sem szabadna tényként dobálni. Igen, valóban irritáló, amikor valakik, akiket senki nem kérdezett, "aggodalmukat" fejezik ki egy másik országban éppen történő dolgok kapcsán, de még mindig racionálisabb, mint egyszerűen kijelenteni azt, hogy a választás nem volt szabad. Az meg, hogy nem volt "fair", mégis mit jelentene? Kit érdekel, hogy Merkel vagy akárki fairnek érez-e egy választást? Ez rosszabb, mint éveken át mondogatni a sajtóban azt, hogy a sajtó valójában nem szabad. Vigyázni kellene arra, hogy a megmondóemberek és hatalmasságok ne egy független ország fontos belügyébe való beavatkozás hibájába essenek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html