Angela Merkel német kancellár egy zártkörű online megbeszélésen arra figyelmeztette pártja, a konzervatív CDU képviselőit, hogy Németország a koronavírus-járvány harmadik hullámába érkezett, ezért nem tanácsos lendületesen enyhíteni a pandémia miatt bevezetett korlátozásokon - írta a Deutsche Welle.

El kell kerülni a kapkodást, azaz azt, hogy a lazítások után újra szigorításokra legyen szükség - árulták el az egyeztetésen elhangzottakat ismerő informátorok. Merkel március első hetében a német tartományok vezetőivel tárgyal a teendőkről, akik erősen megosztottak abban, hogy szabad-s, és ha igen, hogyan kellene lazítani.

A kancellár véleménye szerint a korlátozásokat három lépésben lehetne feloldani. Az első a családok, a háztartásokban élők kapcsolatainak korlátozására vonatkozó szabály eltörlése lehet. A második lépésben megnyithatnák az iskolákat és a szabaddá tehetnék a sportolást. A harmadik intézkedés pedig a vendéglők és a kulturális intézmények megnyitása lehetne. A nyitást a tesztelés bővítésével és az oltások felpörgetésével kellene párosítani, amiben például a tanároknak kellene elsőbbséget biztosítani.

Közben a Bloomberg arról ír, hogy a szövetségi kormány azt tervezi, hogy március elejétől ingyenesen hozzáférhető teszi a gyors koronavírusteszteket. Ezt Jens Spahn egészségügyi miniszter jelentette be, aki egy forradalmi újításról is beszámolt. A napokban engedélyezik az első koronavírus-önteszt bevezetését, amit hasonló lépések követhetnek. Németországban szeptemberben választások lesznek, ezért a politikusok azt szeretnék, ha végre megnyílna lehetőség az igazi kampányolásra.