Merkel Orbánnak: "kicsit furcsának tartom, ahogyan minket szapul"

Helyes, hogy Magyarország védi a schengeni külső határát - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a bajorországi Augsburgban.
Szász Péter, 2018. szeptember 27. csütörtök, 21:52
Fotó: AFP

Az Augsburger Allgemeine című helyi lap fórumán azzal kapcsolatban, hogy a 2015-ös menekülthullám idején folytatott tevékenységét szokás különutas német politikaként jellemezni, kérdésre válaszolva rámutatott, hogy egy főre vetítve nem Németország fogadta be a legtöbb menedékkérőt - írja az MTI.

Hozzátette: Orbán Viktor magyar miniszterelnök "folyamatosan rámutat arra, hogy milyen jól védi a határt, amit egyébként helyesnek tartok, és soha nem is szólaltam fel a határvédelme ellen, hiszen schengeni külső határa van, de ez a határ sajnos még nem készült el akkor, amikor a sok menekült érkezett".

Mindennek alapján "kicsit furcsának tartom, ahogyan minket szapul"

- mondta a német kancellár.

Arról is szólt, hogy a migrációval és a menekültekkel kapcsolatban meg kell próbálni "megbékíteni" egymással az eltérő álláspontokat, és érdemes nem csak a múlttal foglalkozni, hanem a jövővel is.

A fotó forrása: Tobias Schwarz/AFP.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megalodon, 2018.09.29 06:54

@Jakab.gipsz: Igazad van..

Az Usa volt a fő bünös, mert zétbombázták a jól bevált diktatúrákat azaz Libiát és főleg Irakot. Kathafi mondta a bukása elött, hogy ezek őrültek, mert ha nem Ő akkor mégis ki fogja a menekülteket távolt tartani Európától.

szóval soros helyett inkább az USA szót érdemes használni, nem egy 90 éves vénember áskálodása ássa alá a világrendet :) max Orbán és a propagandagépezete fejében
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2018.09.29 00:17

@zana:
Hajrá Orbán, vesszen az EU!
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2018.09.29 00:16

@zana:
Nem utánozlak more csak tükröt tartok eléd, hogy meglásd benne milyen hülye vagy...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.09.28 23:40

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.09.28 23:39

@krix6:
Óvódás vagy pelenkás vagy döntsd el.
Utánozol fideszenyik, akinek nagyon tetszik a lopás?
Szóval tökéletes az orbáni rendszer, ahogy gazdáid lophatnak. Fideszkutyus itt egy kis csont...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html