Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nicolas Sarkozy megerősítette, hogy a világ 19 legfejlettebb gazdaságú, illetve vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport, a G20-ak délután kezdődött csúcstalálkozóján eddig elsősorban a görög válság fejleményeit vitatták meg a résztvevő politikusok. Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő munkatársai délután Athénban azt közölték, hogy nem lesz szükség az adósságcsomagról kiírandó népszavazásra, miután a legnagyobb ellenzéki párt, a Nea Demokratia elnöke úgy döntött: támogatja az újabb eurós mentőcsomag fejében a parlament elé terjesztendő takarékossági csomagtervet.

"Számunkra a tettek számítanak" - fogalmazott Angela Merkel. Hozzátette, hogy továbbra is érvényesnek tekinti azt az előző esti francia-német bejelentést, miszerint a görögöknek tavaly megítélt mentőcsomag hatodik, 8 milliárd eurós részletét addig nem utalja át az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap, amíg Görögország nem hagyja jóvá az október 27-i döntések részleteit az európai pénzügyi mentőcsomagról.

"A jelenlegi euróválság az egyik legjelentősebb válság az Európai Unió megalakulása óta. Megoldást kellett találnunk. Ez pedig egy világos, nyitott, de határozott üzenet volt (szerda este Párizs és Berlin részéről)" - emlékeztetett Sarkozy. Hozzátette: "Örülünk, hogy a görög politikusok megértették ezt az üzenetet és felülemelkedtek a pártérdekeiken a nemzet érdekében. Mi mindig azt hangoztattuk: azt szeretnék, hogy Görögország az eurózónában maradjon".

Sarkozy egyben üdvözölte a "görög ellenzék vezetőjének fontos, bátor és felelősségteljes bejelentését". Ugyanakkor kiemelte: "Görögország független és szabad ország. A görögök saját erejükből szabadultak meg a diktatúrától. Csodálom a görögöket. Nagyon régi családi kötelékeim vannak az országgal (Sarkozy anyai nagyapja Görögországból emigrált Franciaországba), de nem akarom azt a benyomást kelteni, hogy be akarunk avatkozni a görög belpolitikai életbe". Majd így folytatta: "Európa és az eurózóna megvédése ugyanakkor kötelességünk volt".

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság és Herman Van Rompuy, az Európai Unió elnöke közös nyilatkozatban hangsúlyozták, hogy azt szeretnék, ha "Görögország az eurózóna tagja maradna". "Az eurózóna készen áll Görögország támogatására, de Görögországnak tartania kell magát az október 26-27-én elfogadott intézkedésekhez" - írta a két európai vezető. Hozzátették: " tekintettel a nehéz szociális és belpolitikai helyzetre, a nemzeti és politikai egység Görögországban elsődleges annak érdekében, hogy egy jobb jövő reményét biztosítsa a görög népnek".

Diplomáciai források azt közölték, hogy a G20-as csúcs résztvevői végig élőben követték és hatalmas tapssal fogadták Papandreunak a kormánypárt (PASZOK) parlamenti frakciója előtt Athénban elmondott beszédét.