Sigmar Gabriel, a német szociáldemokrata párt (SPD) elnöke támogatja, hogy kezdjenek koalíciós tárgyalásokat a szeptember végi választások győztesével, a konzervatív CDU/CSU pártszövetséggel - derült ki a két politikai erő harmadik szűk körű előzetes vezetői tárgyalása után. Ezt fogják ajánlani a párt hét végi 200 fős kibővített választmányának, amely szavaz a nagykoalíciós egyeztetés megkezdéséről. A jóváhagyás birtokában az új német parlament keddi alakuló ülése után, szerdán kezdődhet meg a várhatóan több hétig tartó tárgyalássorozat.

Elemzők szerint a végső egyetértés akkor alakult ki a felek között, amikor a konzervatív páros jelezte, hogy nem gördít akadályt az SPD fő követelése, az országos minimálbér bevezetése elé. Gabriel korábban világossá tette, hogy enélkül az intézkedés nélkül nincs értelme beszállniuk a kormányzásba, Hermann Gröhe, a CDU főtitkára azt mondta, hogy a felek közös célja egy értelmes megállapodás tető alá hozása a minimálbérről.

A szociáldemokraták 8,5 eurós minimumot akarnak, ám a közgazdászok arra figyelmeztetnek, hogy ennek bevezetése elbocsátásokhoz vezethet, különösen Németország volt szocialista keleti felében. Angela Merkel kancellár szerdai interjújában - első politikai állásfoglalásában a választások óta - ugyanerre a veszélyre hívta fel a figyelmet. A német munkanélküliség ráta 5,2 százalék szemben az eurózóna 12 százalékos szintjével.