Merkel hatalmas meglepetésre készül

Nem enyhül a káosz a Németország kormányzására készülő két nagy pártban: a szociáldemokraták elnökválasztásra készülnek, a konzervatív pártban pedig egymás után szólalnak meg azok, akik az Angela Merkel utáni korszakról beszélnek. A kancellár enged is, meg nem is.
Komócsin Sándor, 2018. február 13. kedd, 11:15
Fotó: AFP

A német szociáldemokrata párt vezetősége (SPD) a párt korábbi hordószónokát emeli az elnöki székbe, hogy eladja a tagságnak az Angela Merkellel kötendő újabb alkut. Ezzel a címmel tálalja a Bloomberg azt a kiszivárogtatott hírt, miszerint az SPD vezetősége a párt harcos parlamenti frakcióvezetőjét, Andrea Nahlest (képünkön) fogja javasolni a párt új elnökének.

A vezérkar azt reméli, hogy az új első ember megnyugtatja a változást akaró tagságot, amely így támogatni fogja a CDU/CSU konzervatív párossal a hónap elején tető alá hozott előzetese koalíciós megállapodást. A 47 éves Nahles a 62 éves Martin Schulztól veheti át az SPD irányítását, aki elvesztette támogatottságát, miután a párt a vezetésével rosszul szerepelt a tavaly szeptemberi parlamenti választáson, majd az elnök hol elutasította, hogy támogatta a nagykoalíció folytatását a CDU/CSU-val.

Érti a nyelvüket

Nahles, aki a szociáldemokraták első nő vezetője lehet, támogatja az előzetes koalíciós megállapodás, így, ha megválasztják, segíthet meggyőzni a párt 460 ezer tagját, hogy hasonló döntést hozzanak a koalícióról szóló hónap végi pártszavazáson.

Pártbázisának nyelvét beszéli, ezért a legjobb választás a tagság meggyőzésére - véli Carsten Nickel, a brüsszeli Teneo Intelligence kutatóintézet szakértője. Ugyanakkor a válság mostanra annyira elmélyült, hogy a néhány nap, ami még hátra van a voksolásig, kevés lehet a pártvezetés kudarcának elkerülésére.

Nőtt a nem esélye

A frakcióvezető asszony egyfajta ellensúlyt képezhet az SPD-ben egy másik feltörekvő vezetővel, a konzervatív Olaf Scholz hamburgi polgármesterrel szemben. Utóbbi lehet a német média szerint a nagykoalíció pénzügyminisztere, ha végül létrejön a megállapodás. Ugyanakkor Nahlesszel szemben jelezte indulását az elnöki posztért Simone Lange, Flensburg polgármestere, aki a berlini pártelit kihívójaként reklámozza magát.

Nahles mellett szól, hogy - szemben például Schulzcal, akik több mint két évtizeden át az Európai Parlamentben dolgozott - egész karrierjét az SPD-nél töltötte. Az 1990-es években az ifjúsági szervezet egyik vezetőjeként fellépett Gerhard Schröder szociáldemokrata kancellár vitatott munkaügyi reformjai ellen. Az elmúlt négy évben a Merkel-kormány munkaügyi minisztere volt, amivel átadta a múltnak korábbi hordószónok imázsát.

Az SPD vezetősége próbálja megnyugtatni a tagságot a vezetőváltással - véli Carsten Brezski, a frankfurti ING-Diba pénzintézet vezető elemzője. A párt azonban mélyen megosztottnak látszik, és nő az esélye annak, hogy az SPD tagsága végül a nagykoalíció folytatása ellen szavaz.

Lázadás a túloldalon

Eközben a túloldalon is olyasmi történik, ami korábban elképzelhetetlen volt: egyre többen beszélnek az Angela Merkel utáni korszakról - derül ki a Financial Times helyzetjelentéséből. Merkel 12 éve vezeti Németországot és 18 éve a CDU-t, ugyanakkor még el sem kezdete negyedik kormányzati ciklusát, de már arra szólítják fel párttársai, hogy nyisson utat egy új vezetőgeneráció felemelkedése előtt.

Erre az adhat alkalmat, hogy a kancellár a hónap második felében megnevezi azokat a konzervatív politikusokat, akiknek tárcát szán új kormányában. Az egyik esélyes jelölt Jens Spahn pénzügyminiszter-helyettes, akit a CDU hagyományos jobbszárnyához sorolnak.

Eközben Merkel egyértelmű jeleit adta annak is, hogy nem hagyja, hogy a "népharag" egyszerűen elsodorja. Kijelentette, hogy szándékában áll végigdolgozni a tavaly szeptemberben kezdődött kormányzati ciklust és tett egy meglepő célzást is. Nevezetesen szemben eddigi elutasító álláspontjával kész arra, hogy kisebbségi kormányt alakítson, ha az SPD pártszavazása elutasítja a koalíciós kormányzás folytatását.

A fotó forrása: Tobias Schwarz/AFP

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

terabit, 2018.02.13 19:24

Az elitista ballibsik teljesen jellemző módon viselkednek? Problémázik az "alja nép"? Nem sikerült leverni őket? Akkor keresünk mást aki elhallgattatja őket, azt meg hogy mi a probléma és miért kutyát sem érdekli.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

troll, 2018.02.13 18:29

a hataloméhes szocikkal berlinben is csak a baj van.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2018.02.13 11:59

Uram segíts, mégegy némber. Ez lesz majd a stabil kormányzás? Hahaha. Trükközések, simliskedések helyett stabil yízió, összefogott, nemzetvédő politika kellene, nem pedig kétségbeesetten ragaszkodni a hatalomhoz és szétzilálni az országot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html