Angela Merkel kancellár már hétfő hajnalban gratulált telefonon Antonisz Szamarasznak, a vasárnapi választáson győztes konzervatív Új Demokrácia (ND) vezetőjének, és jelezte, hogy Berlin szerint minél gyorsabban kormányt kellene alakítani.

Hétfőn kisebb zavart okozott Guido Westerwelle külügyminiszter egy reggeli interjúban tett kijelentése, amely szerint a hosszúra nyúlt választási kampány miatt elvesztegetett időt valamilyen formában jóvá lehetne írni, amikor a szigorúan ütemezett reformok végrehajtásáról tárgyalnak a hitelezők Athénnal. Westerwelle később pontosított, egy újabb nyilatkozatban hangsúlyozta: szó sem lehet arról, hogy újratárgyalják az első és a második mentőcsomagban összesen 240 milliárd euróval támogatott országtól elvárt reformok ügyét.

Mindeközben Merkel Los Cabosba utazott a G20 csoport csúcstalálkozójára. A mexikói városba megérkezve egy rögtönzött sajtótájékoztatón egyértelművé tette kormánya álláspontját. Kijelentette: a görög vezetésnek végre kell hajtani vállalásait és a reformprogram keretfeltételein nem lehet változtatni. "Hangsúlyozottan nem egy újabb, harmadik segélycsomagról beszélek" - mondta Merkel.

Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter hozzátette: a hitelezők trojkájának - vagyis az Európai Bizottság (EB), az Európai Központi Bank (ECB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hármasának - képviselői az új kormány megalakulását követően haladéktalanul Athénba utaznak a választási kampány miatt megszakadt konzultáció folytatására. A kapcsolat felújítása révén "sikerre lehet vinni a második kiigazító programot" - idézte a német sajtó Schäuble mexikói nyilatkozatát.