Angela Merkel a Bild című lapban megjelent interjúban kifejtette, hogy a kormány útnak indította a menekültügyi rendszer reformját, amely a tartományok és önkormányzatok anyagi terheinek enyhítését, a menedékjogi eljárások felgyorsítását, valamint azt szolgálják, hogy a védelemre nem szoruló kérelmezőket hamarabb visszajuttassák hazájukba.

Mindez azonban nem változtat azon, hogy a nemzetállami szintű szabályozás egyedül nem elég a probléma megoldásához - húzta alá Angela Merkel. Hozzátette, hogy szükség van "Európa szolidaritására" is, így erősíteni kell az Európai Unió külső határainak védelmét, és méltányos módon el kell osztani a menekülteket a tagországok között. A menekülthullámot kiváltó okok kezeléséhez pedig globális erőfeszítésre van szükség.

A kancellár elégedetlenségének adott hangot az elutasított menedékkérők távozását előíró hatósági döntések - tartományi hatáskörbe tartozó - végrehajtásával kapcsolatban, arra az újságírói felvetésre reagálva, hogy több százezer, a Balkánról érkezett menedékkérőt még mindig nem toloncoltak ki. Kiemelte, hogy a régóta Németországban tartózkodó, beilleszkedett, dolgozó embereknek valószínűleg megadják a maradás perspektíváját, de az újonnan érkező, védelemre nem szoruló menedékkérők hazatéréséről megfelelően gondoskodnak majd a kormány tervei szerint novemberben hatályba lépő új szabályok révén.

Angela Merkel a menekültügyi rendszer átalakításáról szólva egyebek között hangsúlyozta, hogy nem lesz adóemelés a válság miatt, és a kormány feltétlenül el akarja kerülni, hogy a lakáspiacon feszültség keletkezzék a menekültek nagy száma miatt.

A pártjában, a konzervatív CDU-ban egyre erősödő elégedetlenséggel kapcsolatban Angela Merkel elmondta: nem csodálkozik azon, hogy még CDU- tagoknak is nehéz azonosulniuk a menekültválságban kialakított álláspontjával, mert a CDU számos irányzatot, köztük egy liberális, egy keresztényszocialista és egy konzervatív irányzatot összefogó néppárt.

"A kritikát el kell viselnem, hiszen ahogy a sikereket gyakran az én sikereimként jelenítik meg, annak ellenére, hogy sokan dolgoztak értük, úgy a megoldatlan problémák is az én problémáimként jelennek meg" - mondta a CDU elnöke.

A lakossági támogatottságának, népszerűségének gyengülését jelző közvélemény-kutatási adatokról azt mondta, hogy a felmérések számára nem jelentenek mércét, az adatok pedig korábban is ingadoztak. "Az én mércém a feladat, amelyet kancellárként meg kell oldanom" - hangsúlyozta Angela Merkel.

Arra a kérdésre, hogy befogadna-e otthonába menekülteket, azt mondta, hogy ezt a mostani helyzetben nem tartja elképzelhetőnek. Ugyanakkor "szerintem az a feladatom, hogy mindent megtegyek azért, hogy ezt a feladatot, amennyire csak lehet, az állam lássa el" - mondta Angela Merkel.