Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Die Welt című német lap vasárnapi kiadásában - Welt am Sonntag - megjelent nyilatkozatában a kancellár azt mondta, hogy nem helytelen időt adni a két országnak a reformtervek véglegesítésére, de "amit eddig az asztalra tettek, az az Európai Bizottság szerint nem elégséges, és ezzel egyetértek."

Az Európai Bizottság novemberben jövő márciusra halasztotta a döntést arról, hogy a túlzottdeficit-eljárás keretében kezdeményez-e pénzbüntetést Franciaország ellen az államháztartási hiánycél túllépése miatt, illetve felújítja-e a tavaly megszüntetett eljárást Olaszország ellen a túlzott közadósság miatt. A bizottság esetleges javaslata az EU gazdasági-pénzügyminiszteri tanácsának jóváhagyásától függ.

A francia kormány álláspontja az, hogy kötelezettségét lehetőleg teljesíteni akarja, de számára a gazdaság fellendítése az elsőrendű feladat. Ezt utoljára múlt héten ismételte el Michel Sapin francia pénzügyminiszter, éppen Berlinben. Később közölte, hogy a francia államháztartás hiányát jövőre a GDP 4,1 százalékára akarják leszorítani az eredetileg tervezett 4,3 százalékról.

A Franciaország ellen 2009 óta folyó túlzottdeficit-eljárás határideje szerint az országnak jövőre kellene az EU-ban egyezményes, előírásos 3 százalék alá csökkentenie hiányát. A francia kormány menetrendje szerint azonban ez 2017 előtt nem érhető el.

A 2000-es évtized elején Németország és Franciaország több éven át túllépte a 3 százalékos határt, de az Európai Bizottság által ellenük indított túlzottdeficit-eljárást az EU gazdasági-pénzügyminiszteri tanácsa 2003-ban eljárási kegyelemmel törölte. Elemzők szerint hasonló lépés most sem teljesen lehetetlen, de az utóbbi években megszigorított EU-beli gazdasági kormányzás alaposan szűkítette egy felmentéshez vezető szavazás esélyét a miniszteri tanácsban.