Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az amerikai elnökre alighanem súlyos nyomás nehezedik, ami a kijevi kormány fegyverekkel történő ellátását illeti. Erre a hétvégén Münchenben tartott nemzetközi biztonságpolitikai értekezleten résztvevő amerikai küldöttség is utalt, köztük az Egyesült Államok volt külügyminisztere Madelaine Albright, aki úgy vélte, hogy Moszkva tartós provokációjának immár csak úgy lehet véget vetni, ha megfelelő védelmi eszközökkel szerelik fel az ukrán hadsereget.

Ezt a jelen helyzetben Angela Merkel határozottan elvetette és álláspontját megismételte a kanadai kormányfővel, Stephen Harperrel Ottawában folytatott tárgyalásán is, hangsúlyozva, hogy továbbra is diplomáciai eszközökkel kell megoldást találni a Moszkva és Kijev között kirobbant feszültségre.

Miután tegnap a Fehér Házban tanácskozott az elnökkel, újságírók kérdésére válaszolva rámutatott arra, hogy Barack Obamával teljesen egyetért az európai határok sérthetetlenségében, valamint abban, hogy az ukrán válság nem verhet éket az Egyesült Államok és európai szövetségesei közé. Miközben azonban a kancellár a szerdán esedékes minszki tárgyalások sikerében reménykedik és kizárta a német fegyverszállítás lehetőségét,

Frank Walter Steinmeier külügyminiszter már úgy nyilatkozott, hogy ha Minszkben nem sikerül ténylegesen előmozdítani a kibontakozást, mégiscsak fontolóra kell venni fegyverek szállításának lehetőségét Ukrajnába.

A német média hírmagyarázói is azt a felfogást képviselik, hogy a kijevi kormány katonai eszközökkel történő támogatása a feszültség további fokozásához vezetne és még inkább puskaporossá tenné a kapcsolatot Nyugat-Európa és Oroszország között.