A német szociáldemokrata párt (SPD) új vezetői, akik a Németországot irányító kormánykoalíció fenntartását szigorú feltételekhez kötő, erősen baloldaldali programmal kerültek hatalomra a pártban, puhítottak elvárásaikon, azaz tettek egy nagy lépést hátra a koalíció felmondásától - írja a Financial Times. A párt december 6. és 8. között tartja konvencióját, amelyen döntenek arról, milyen elvárásokat fogalmaznak meg Angela Merkel pártjával, a konzervatív CDU-val közös kormányzás folytatásának feltételéül.

Mint egy héttel a tanácskozás előtt kiderült, a Saskia Esken keletnémet politikus és Norbert Walter-Borjans volt tartományi pénzügyminiszter párosa nyerte a pártszavazást, amelyen az SPD új elnökpárost választott. Ők azzal kampányoltak, hogy a kormánynak jelentős közfinanszírozású infrastruktúra-fejlesztéseket kell kezdeményeznie és ki kell állnia a 12 euró (3800 forint) minimális órabér bevezetése mellett. Ezzel szemben most olyan határozati javaslatot terjesztettek a konvenció küldöttei elé, amelyből ezek a követelések hiányoznak. Sőt, egyáltalán nem jelölnek meg olyan elvárásokat, amelyek teljesítéséhez kötnék a koalíció folytatását és nem szabnak meg határidőt bármilyen feltétel teljesítésére.

Körmönfont megfogalmazás

A javaslat úgy fogalmaz, hogy az SPD sem a nagykoalíció fenntartása, sem annak feladása mellett nem kötelezi el magát önmagában, mert nem ez a legfontosabb kérdés, amire választ akarnak kapni, hanem az, hogy mit érhetnek el egyik vagy másik opció a választásával. Esken kisasszony különösen elkötelezetten érvelt a koalíciós megállapodás alapos átdolgozása vagy - ha ez nem lehetséges - a rendezett visszavonulás mellett, ami összhangban van azzal, hogy a párttagság igencsak elégedetlen az SPD elmúlt közel két éves teljesítményével, amióta a nagykoalíció tart.

Most viszont azt mondta, hogy a párt centrista szárnyával kötött jó kompromisszumnak tartja a követelések felpuhítását. Walter-Borjans azzal magyarázta visszalépésüket, hogy azt ígérték: hidat építenek a párt irányzatai között, s lám, éppen ezt tették.

Nagy nem

Az elmúlt napok világossá tették, hogy valójában nincs esély a koalíciós szerződés gyökeres átalakítására, mert a CDU vezetői újra és újra elismételték, hogy nem hajlandók erre. Különösen nagy ellenállást váltott ki az SPD baloldali szárnyának az a követelése, hogy adják fel a kormány elkötelezettségét a kiegyensúlyozott költségvetés mellett. Németországban a száz évvel ezelőtti gazdasági csőd és hiperinfláció óta tabunak számít a hiánymentes büdzsé melletti elkötelezettség. Emellett még a szociáldemokraták centristái, köztük a jelenlegi SPD-s miniszerek is kiállnak, élükön Olaf Scholz pénzügyminiszterrel. Scholz az SPD pártválasztásának egyik vesztese, de továbbra is a centristák vezére.

Bár a nullabüdzsé-politikát számos közgazdász is ellenzi, mert éppen akkor fékezi a gazdasági növekedést, amikor az eurózóna gazdaságának ösztönözőkre lenne szüksége. Ugyanezért még az üzleti lobbi is síkra szállt a lazítása mellett, nem beszélve a szakszervezetekről, amelyek a bérek növelésének - s ezzel a belső kereslet erősítésének - akadályát látják benne. A CDU és Scholz azonban úgy vélik, hogy megfér egymással a nulla hiány és a közfinanszírozású befektetések növelése.