Merkel újra megszólalt, főhet Orbán feje

Angela Merkel tartja magát ahhoz, hogy az európaiak morális és jogi kötelezettsége a nagy baj elől menekülők segítése. A német kancellár reagált a Trumppal szimpatizáló populista európai vezetők hét végi csúcstalálkozójára.
Napi.hu, 2017. január 24. kedd, 13:47
Fotó: MTI/EPA

Angela Merkel visszavágott azoknak a nacionalista vezetőknek, akik őt okolják az európai bevándorlási válságért - derül ki a Bloomberg tudósításából. A német kancellár két nappal azt követően szólalt meg, hogy az európai radikális jobboldal vezetőinek krémje a hét végén Németországban tanácskozott.

Merkel szerint menekültpolitikája - amit sokan túlságosan megengedőnek tartanak - morális és jogi kötelezettségeken alapul. Az európaiaknak tartaniuk kell magukat alapértékeikhez, amelyek előírják azt is, hogy védelmet kell adniuk a háborúk és az elnyomás elől menekülő embereknek.

Morál és jog

Úgy vélem, nem segít, ha a társadalmi csoportok megosztásával és populizmussal próbáljuk megoldani ezt a problémát - fejtegette katolikus hallgatósága előtt a hét elején. Meg kell mutatnunk, hogy meggyőződéssel valljuk az országunk alapértékeit.

Emellett nemzetközi jog is kötelezi Németországot arra, hogy menedéket adjon az olyan országokból menekülő embereknek, mint Szíria, Irak, Afganisztán vagy Eritrea. Ezzel egyidejűleg azt is világossá tette, hogy akiket nem illet meg a védelem, azokat ki kell utasítani az országból.

Elitcserére játszanak

Populista vezetők, élükön Marine Le Pennel, a francia Nemzeti Front, illetve Geert Wildesrsszel, a holland Szabadságpárt vezetőjével, a hét végén elsősorban Merkelt tették felelőssé az Európában kialakult bevándorlási válságért.

Koblenzben tartott találkozó résztvevői Donald Trump amerikai elnök szavait visszhangozták, aki jónak látna egy elitcserét Európában. Trump gondolatai Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől sem állnak távol.

Kis változás

A INSA közvélemény-kutató cég legfrissebb felmérése szerint Merkel pártszövetsége, a konzervatív CDU/CSU támogatottsága egy százalékponttal, 32,5 százalékra csökkent az elmúlt hónapban.

Az EU- és bevándorlóellenes Alternatíva Németországnak (AfD) - amelynek egyik vezetője részt vett a populista-csúcstalálkozón - egy százalékpontot javítva 14,5 százalékon áll, amivel az ország harmadik legnagyobb pártja. A szociáldemokraták támogatottsága nem változott: továbbra is 21 százalék.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

isabella, 2017.01.26 18:29

@krix: ...miért fél ön ennyire az idegenektől? Európa vonzó békés hely, és a világban annyi háború és borzalom van, hogy sajnos az emberek kénytelenek útnak indulni. Abban viszont igaza van, hogy egy népnek joga van a saját identitásához és kultúrájához. És aki odamegy egy országba, annak ezt kötelessége tiszteletben tartani, vagy ha nem tetszik neki, hazamenni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2017.01.26 17:36

@lauda:
Abberált moszkoviták húzzatok már el Putyin bölcs és okos kormányzása alá és élvezzétek a szabadságot. De mégis Nyugatok kodorogtok, a júdáspénzt ott lehet elkölteni
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix, 2017.01.26 16:29

@isabella:
"Arról már nem is beszélve, hogy esze ágában sincs egyetlen menekültnek sem, ezekbe a szegény országokba jönni."

Amíg a nyugat meg nem telik, addig nem jönnek tömegesen.
A másik meg az, hogy emost is tele vagyunk mindenféle menekülttel. Csak itt Tarjánban 5-10 koromfekete boxos van és minden évben egyre többen esznek. Nem beszélve a kínaiakról, a mindenféle mulatt-, arab- és egyéb Közel-keleti népekről amik most is itt vannak.
Úgyhogy vedd ki a fejed a homokból és lásd meg végre: most is tele vagyunk menekültekkel! NEM KELL MÉG TÖBB!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2017.01.26 14:24

@foldnyuzo: Aberrált majom , menj nyúzd a földet ....
A te fajtád még a gondolat szabadságát is megtiltaná , ha tehetné , de hál isten nem vagytok hatalmon.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2017.01.26 13:45

@krix: ....láthatja uram, hogy a Merkel kancellár asszony semmit sem parancsolt meg nekünk. Arról már nem is beszélve, hogy esze ágában sincs egyetlen menekültnek sem, ezekbe a szegény országokba jönni. Igazuk van.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html