Mérsékelt zuhanásban az oroszok

Az első háromnegyedévben 3,5 százalékkal csökkent az orosz hazai össztermék (GDP) a tavalyi azonos időszakhoz képest, a harmadik negyedévi gazdasági visszaesés pedig 3,6 százalékra lassult éves összevetésben a második negyedévi 8 százalékos zuhanást követően az orosz statisztikai hivatal nem végleges adatai szerint - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2020. november 23. hétfő, 08:42
Fotó: Reuters

Az első negyedévben még 1,6 százalékos növekedést regisztráltak.

Az orosz gazdaságfejlesztés minisztérium az idei évre 3,9 százalékos gazdasági visszaesést becsül, ami derűlátóbb előrejelzés a jegybank nemrég közölt, 4-5 százalékos csökkenési várakozásához képest. A jegybank a folyó negyedik negyedévre 5 százalékos gazdasági zsugorodást vár.

Ugyancsak a statisztikai hivatal adatai szerint októberben már a második egymást követő hónapban csökkent a munkanélküliek száma Oroszországban. Októberben 4 millió 694 ezer munkanélkülit tartottak számon, 83 ezerrel kevesebbet a szeptemberinél. Júliusban nagyobb volt ennél a visszaesés.

A munkanélküliségi ráta eközben 6,3 százalékon stagnált. Egy éve októberben az orosz munkanélküliségi ráta alacsonyabb, 4,6 százalék volt.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK