Összehoznak-e valamilyen ütős megállapodást hét végi csúcstalálkozójukon az OPEC-hez tartozó és azon kívüli nagy olajtermelő országok? Ezt találgatják az elemzők azóta, hogy Oroszország, Szaúd-Arábia, Kuvait és Venezuela kezdeményezte az olajtermelés befagyasztását a januári szinten - írta a CNBC.

Az olajcsúcsra 15 ország képviselőit várják vasárnap a katari fővárosba, Dohába. A szakértők úgy látják, hogy aki nagy "tűzijátékot" vár az eseménytől, az könnyen csalódott lehet az értekezlet után. Pedig az előjelek nem voltak rosszak. Miután az év elején 27 dollár/hordóra esett a fekete arany ára, válaszul februárban a termelők kitaláltak valamit.

Valami volt

Nevezetesen Oroszország és Szaúd-Arábia, a világ két legnagyobb olajtermelője, illetve Kuvait és Venezuela kezdeményezte, hogy limitálják a januári szinten a kitermelést. Ettől azt remélhetik, hogy hosszabb távon csak egyensúlyba került a - jelenleg túlzott - kínálat és a kereslet. Feltételül azt szabták, hogy a korlátozást csak másokkal együtt vezetnék be.

Ezt követően márciusban hordónként 40 dollár fölé kapaszkodott az ár, ami e hét elején 40-42 dollár között mozgott. Az elemzők figyelmét azonban nem kerülte el, hogy bár egy ideje köztudott volt, hogy április 17-én összejön a korlátozásról dönteni hivatott csúcstalálkozó, a fekete arany drágulása megállt. A Goldman Sachs elemzői hétfőn tartották a második negyedévre vonatkozó 35 dollár/hordós átlagár-előrejelzésüket.

Valami lesz

Doha nem csodaszer - indokolták döntésüket. Számos körülmény az olajkínálat fenntartása vagy növekedése mellett szól. Az egyik, hogy a jelenlegi termelési szintek, amelyeken befagyasztanák a kitermelést - Oroszország és Szaúd-Arábia esetén - a történelmi csúcs közelében vannak. Irán és Líbia, amelyek az ENSZ-szankciók, illetve az állam összeomlása miatt veszítettek világpiaci pozíciójukból, hallani sem akarnak a korlátozásról.

A Goldman Sachs szakértői megállapították, hogy Irán olajtermelése máris meghaladja a várakozásokat. Szerintük a perzsa ország legnagyobb régiós riválisa, Szaúd-Arábia nem fogja válasz nélkül hagyni ezt a tényt, azaz növelni fogja exportját. (Erre az is lehetőséget ad, hogy ha össze is jön a befagyasztásról szóló a megállapodás, a betartását aligha lehet ellenőrizni.)

Valami van

A JP Morgan elemzése ugyanarra hívja fel a figyelmet, amire a Goldman Sachsé: a kitermelés magas szinten van és Irán, illetve Líbia nem fog csatlakozni hozzá. Emellett a latin-amerikai országok külön tanácskozáson döntenek arról, milyen álláspontot foglaljanak el az üggyel kapcsolatban.

Az olajárak a találkozó előtt visszacsúsztak, és meg lennék lepve, ha az olajcsúcson olyan megállapodás születne, amely agresszíven visszafogná a kitermelést - csatlakozott az előtte szólókhoz Michael Sullivan, a Crédit Suisse befektetési vezetője. Ugyanakkor úgy látszik, hogy az érintett olajhatalmak már azt is díjazzák, hogy csökkent az árak hullámzása. Ez még mindig jobb, mint az év elején tapasztalt, megállíthatatlannak látszó zuhanás.