Az OPEC és más olajtermelő országok, elsősorban Oroszország (azaz az OPEC+ országcsoport) kitermeléscsökkentési megállapodásának meghosszabbítása ellenére 2020-ban visszatérhet a túlkínálat a világ olajpiacára - állítja az International Energy Agency (IEA) tanácsadó szervezet. Ennek alapja az lehet, hogy 2019-ben napi 0,9 millió hordóval haladta meg a kínálat a keresletet. Ez a többlet hozzáadódik a 2018 végén felhalmozott készletekhez.

Akkor a termelők arra számítottak, hogy az Irán ellen novemberben életbe lépő amerikai szankciók miatt kiesik a piacról a perzsa olaj, ezért felpörgették kitermelésüket, ám ez csak részben következett be. Eközben csökkent a kereslet, így túlkínálat alakult ki. Összességében az IEA szerint nem várható a piaci egyensúly kialakulása annak ellenére, hogy az OPEC+ az év eleje óta napi 1,2 millió hordóval szűkíti a kínálatot és az erről szóló egyezségüket július elején meghosszabbították 2020 márciusáig. Tovább növeli a kínálatot az amerikai olajpala-kitermelés folytatódó szárnyalása.

Váratlan fejlemény

A londoni Brent kőolaj jegyzése a hét utolsó napjaiban 67 dollár/hordó körül alakult, míg az egyesült államokbeli WTI-é valamivel 61 dollár alatt. A kínálattal kapcsolatos aggodalmakat eloszlatta az a tény, hogy a Brent júniusban 10 százalékkal gyengült annak ellenére, hogy geopolitikai okok, azaz az USA és Irán közti politikai-katonai feszültség növekedése, ennek ellenkezőjét indokolták volna - írja az IEA elemzése.

Néhány nappal az előrejelzés megjelenése előtt a J.P. Morgan egyik vezető elemzője arra figyelmeztette Szaúd-Arábiát és az OPEC-et, hogy tenniük kel valamit piaci részesedésük megtartása érdekében, mert enélkül az USA elszipkázza előlük a vevőket.