Milliárdos károkat okoz Kínának a kábítószer

Évente több mint 80 milliárd dolláros kárt okoznak a kábítószerek a kínai gazdaságnak.
Barabás T. János, 2015. június 24. szerda, 17:36
Fotó: Reuters

Hivatalos becslések szerint már meghaladja a 14 milliót a kínai kábítószer-fogyasztók száma, ami egyre nő a városi lakosság bővülésével és a magasabb keresetekkel. A narkománia évi 500 milliárd jüan (80,54 milliárd dollár) veszteséget okoz a kínai gazdaságnak és 49 ezer ember halálához vezet - áll a kábítószer-ügyben most először nyilvánosságra hozott belügyminisztériumi jelentésben, amelyről a Reuters számolt be.

Tavaly a hatóságok 9,3 tonna heroint és 11,4 tonna metamfetamint foglaltak le, amelynek 90 százaléka a Burma-Thaiföld-Laosz "Arany Háromszögből" származott. A bejegyzett, csupán 3 millió kábítószer-fogyasztó körében most először haladta meg a szintetikus narkotikumokat fogyasztók száma a heroinnal élőkét. Emellett egyre több fiatal szokik rá kábítószerekre, köztük a korábban egzotikumnak számító kokainra, amit Dél-Amerikából csempésznek be.

Kínában a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményeket rendkívül szigorúan büntetik, a legsúlyosabb esetekben halállal. Lapjelentések szerint a kínai rendőrség 2014-ben több mint 880 ezer kábítószer-fogyasztót vett őrizetbe, közülük 264 ezret kényszer-gyógykezelésre küldtek.

HOZZÁSZÓLÁSOK