Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A járdákat nyugodtan, ha van hely, és a parkolóhelyeket is - mondta Anne Hidalgo főpolgármester a Le Parisien című napilapnak adott interjúban. Lesznek hétvégék, amikor lezárjuk a forgalom elől az utcákat azért, hogy a bároknak és az éttermeknek több hely jusson - tette hozzá a főpolgármester.

Az intézkedés része a fővárosi önkormányzat bárokat és éttermeket féléven át, márciustól szeptemberig támogató programjának. A vendéglátóhelyeknek a támogatásért cserébe tiszteletben kell tartaniuk egy tízpontos chartát, amelyben az egészségügyi és környezetvédelmi előírások mellett az is szerepel, hogy a kiterjesztett teraszokat este 10 órakor be kell zárni a lakók nyugalma érdekében.

A városháza csaknem húsz utcát zár le a nyáron a gépkocsiforgalom elől a teraszok kiterjesztésére.

Az önkormányzati választások június 28-i második fordulójában a legesélyesebbnek számító jelenlegi baloldali főpolgármester elutasította legfőbb kihívója, a jobbközép Rachida Dati vádját, miszerint a koronavírus-válsággal kampányol az újraválasztásáért - írja az MTI.

Párizs más, mint a vidék

A kormány csütörtökön jelentette be, hogy a vendéglátóhelyek szigorú előírások mellett kedden megnyithatnak az egész országban, de a vírus által leginkább veszélyeztetett fővárosi régióban egyelőre csak a teraszokon fogadhatnak vendégeket. Az éttermekben, kávéházakban és a bárokban az ott dolgozóknak kötelező lesz a maszkviselés, a vendégeknek pedig el kell takarniuk az arcukat érkezésekor és távozáskor, valamint ha felállnak az asztaltól. Egy asztalnál legfeljebb tíz ember foglalhat helyet, legalább egy méteres távolságot kell tartani az asztalok között, a bárokban tilos lesz állva fogyasztani.

A vendéglátóipart sújtották valószínűleg a leginkább a koronavírus-járvány miatti korlátozások - ismerte el vasárnap Bruno Le Maire gazdasági miniszter a France 3 közszolgálati televízióban és "jó hírnek" nevezte a keddi nyitást. Hatalmas a várakozás, mindannyian szeretnénk újra lélegezni és élni - fogalmazott a tárcavezető.

Kiszabadultak a franciák

Néhány vendéglátóhely már a hétvégén megnyitotta a teraszait Párizsban, de azokat a rendőrség azonnal felszámolta és négy kávéházat meg is büntettek.

A nyári melegben a párizsiak megrohamozták a Szajna partjait és a szombaton megnyitott parkokat, ahol kevesen viseltek maszkot, az ugyanis a kormány által csak ajánlott, de nem kötelező a közterületeken.

Keddtől egyébként a tengerpartok is megnyithatnak és megszűnik az a korlátozás, amely alapján a franciák a lakóhelyüknek csak a 100 kilométeres körzetében mozoghatnak, miután a járvány nem kapott új erőre az általános karantén május 11-i feloldása óta.

Jean-Baptiste Djebbari közlekedési államtitkár vasárnap azt is bejelentette, hogy a vasúti közlekedés június közepén teljesen helyreáll és a vonatokon minden ülőhelyet el lehet majd foglalni. A járvány kezdete óta a vonatokon, ahogy a tömegközlekedési járműveken is, minden második ülőhelyet szabadon kell hagyni.

A tömegközlekedési járművekre a csúcsforgalmi időkben azonban június 22-ig továbbra is csak munkáltatói igazolással lehet felszállni.

A korlátozások fokozatos feloldása nem jelenti azt, hogy a vírus teljesen eltűnt Franciaországból, amely a járvány egyik fő európai gócpontja, de a terjedése jelentősen lelassult. A koronavírus-fertőzés miatt 28 ezer 771-en vesztették életüket, de a halottak száma az elmúlt egy héten napi száz alá csökkent. A kórházakban ugyanakkor szombat este még 14 ezer 380 fertőzöttet ápoltak, lélegeztetőgépen 1325-en voltak szombat este, ami 36-tal kevesebb, mint 24 órával ezelőtt és ötöde az április 9-i tetőzéskor kórházban ápolt 7200 súlyos betegnek - írja az MTI.