Az ukrán statisztikai hivatal vasárnapi közleményéből az is kiderült, hogy a tizenkét havi infláció februárban 11,5 százalékos volt, körülbelül fele akkora, mint tavaly februárban. Tavaly februárban átlagosan 20,9 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel azelőtt. Az ukrán kormány 9,7 százalékos évi átlagos inflációt remél idén a tavalyi, 12,3 százalékos és a 2008-as, 22,3 százalékos drágulás után.

A gazdasági válság lefékezte az inflációt Ukrajnában, amely 2008 közepén tizenkét hónapra számolva több mint 30 százalékon tetőzött, ám elemzők szerint idén később gyorsulhat, mert a központi bank elektronikusan teremtett pénzből vásárol fel hazai államkötvényeket.