Miniszterek, bírók, polgármesterek buktak a korrupció miatt a szomszédban

Románia, amelyet az Európai Unió legkorruptabb államának tartanak, egyre keményebben lép fel a jelenség ellen.
Napi.hu, 2014. június 2. hétfő, 11:46
Fotó: Reuters

A bukaresti korrupcióellenes hivatal legújabb jelentése szerint 850 embert ítéltek el korrupció miatt az elmúlt évben, köztük négy minisztert vagy volt minisztert és öt parlamenti képviselőt, köztük Adrian Nastase volt miniszterelnököt, de van az elítéltek között 11 polgármester, 5 bíró és három ügyész is.

Az illetékesek szerint ez ékes bizonyítéka a harc fokozásának, hiszen 2002 és 2009 között egyetlen kormánytag vagy parlamenti képviselő nem került bíróság elé. Tavaly május 15 és 2014. május 15-dike között közel 4200 büntető ügyben folytattak nyomozást, ezek többsége vesztegetés, befolyással való üzérkedés, adóelkerülés és az uniós alapokkal kapcsolatos csalás volt.

A változást a kormány eltökéltsége mellett az alkotmánybíróság tette lehetővé, amely korábban alkotmányellenesnek minősítette azt a törvényt, amely gyakorlatilag büntethetetlenné tette a román politikusokat. Közfelháborodást okozó módon ez lehetetlenné tette a vádemelést az államfő, a parlamenti képviselők (így a miniszterek többsége) és szenátorok, az önkormányzati vezetők és helyetteseik és az ügyvédek ellen korrupció gyanúja esetén.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tamas970, 2014.06.02 12:04

Amúgy jó régen jártam már arrafelé, de tényleg velejéig korrupt (volt?) a rendszerük. Egyszer láttam, hogy a vonaton a ro határőr csak úgy suskát követelt a hátizsákos nyugati turistától. Ha az "egyszerű ember" ilyen, mit várunk feljebb?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tamas970, 2014.06.02 12:00

@Blama: Odaát pancserek, nem voltak elég óvatosak. Vagy elfelejtették felfelé továbbítani a jatt megfelelő részét...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2014.06.02 11:51

Ilyen nálunk?

Bírók?

Soha!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html