Mire készül Irán? Új rakétát mutattak be

Új típusú, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát mutatott be hétfőn az iráni védelmi miniszter – jelentette a Tasznim állami hírügynökség az MTI híre szerint.
Domokos Erika, 2018. augusztus 13. hétfő, 15:34

A Fateh Mubinként azonosított rakéta az IRIB iráni rádió és televízió szerint átesett a szükséges teszteken, és képes szárazföldi és tengeri célpontok megsemmisítésére. A védelmi miniszter fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a rakéta teljes mértékben iráni gyártású - írta az MTI-re hivatkozva a hvg.hu.

Amír Hatami tábornok kijelentette, hogy országa mindent megtesz ballisztikus rakétáinak fejlesztése érdekében. Irán a ránehezedő nyomás mértékének megfelelően fogja erősíteni védelmi kapacitását minden területen. A rakéta hatótávolságát nem tették közzé hivatalosan. Amerikai elemzők szerint Irán korábbi, hasonló rakétái alapján 200-300 kilométer lehet.

Az iráni atomprogramjáról 2015-ben kötött, többhatalmi megállapodás kimondja, hogy az iszlám köztársaság semmilyen tevékenységet nem folytathat nukleáris töltet célba juttatására alkalmas eszközökkel. Irán viszont váltig állítja, hogy ballisztikus rakétái nem ilyenek. Az Egyesült Államok májusban egyoldalúan kilépett az egyezségből, mert megítélése szerint nem akadályozza meg végleg, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert. Washington új megállapodást szeretne, amely Irán ballisztikusrakéta-programját is korlátozná, és térségbeli befolyását is csökkentené.

A 2015-ös egyezség többi részes állama viszont tartja magát a megállapodáshoz, amelyet Irán a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint tiszteletben tart és végre is hajt. Ennek értelmében Irán egyelőre csak határozott időre ugyan, de jelentősen korlátozza nukleáris tevékenységét, cserébe pedig a nemzetközi közösség feloldotta az iszlám köztársaságot sújtó szankciók többségét.

A kép forrása. Pixabay.

HOZZÁSZÓLÁSOK