Várhatóan nem kezdi meg a Fed irányító testülete a bank havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási programjának (QE3) visszavonását mai kamatdöntő ülésén - összegzi a MarketWatch az elemzők várakozását. A hónap elején kirobbant kettős költségvetési válság, ami a közigazgatás részleges megbénulásával járt, nem tett jót a gazdasági környezetnek, így a Fed döntéshozóinak nincs okuk megtenni ezt az fényes bizakodásról tanúskodó lépést.

A nagy kérdés az, hogy a kamatdöntést követő - magyar idő szerint ma este 7 órakor megjelenő - kommentárban miről értekeznek majd a bank döntéshozói. Ezen belül fontos, hogy mondanak-e bármit arról, ami megerősítheti azokat a várakozásokat, amelyek szerint csak jövőre kezdik meg a kihátrálást a QE3-ból. (A pénzbőség csökkenése várakozások szerint nem lesz jó hatással a magyar államkötvények keresletére sem.)

Így is lehet, úgy is lehet

A Fed eddig meglehetősen zavarosan kommunikált. Ben Bernanke bankelnök júniusban célzást tett a visszavonás megkezdésére, amire elszálltak a kötvényhozamok, majd amikor az általános várakozásra rácáfolva szeptemberben mégsem léptek, minden az ellenkezőjére fordult a pénzpiacokon.

Most minden és mindennek az ellenkezője elképzelhető. Vannak akik szerint a Fed december közepi utolsó ülésén már megfújják a visszavonulót, míg mások csak a jövő év közepére várják ezt a lépést. Az elemzők többsége valamikor a jövő év elejére, leginkább márciusra jósolja az irányváltást. Az utóbbit valószínűsíti, hogy addigra lejár a költségvetés finanszírozásának január közepi és az adósságplafon emelésének február eleji határideje, továbbá hivatalba lét a bank új elnöke, aki - ha a kongresszus is úgy akarja - Janet Yellen lesz.

Célzások

Ha a Fed említést tesz a munkaerőpiac lassuló javulására, az szinte biztosan azt jelenti, hogy kitartanak a gazdaság élénkítését szolgáló monetáris enyhítés mellett - véli sokkal egyetértésben Amna Asaf, a londoni Capital Economics tanácsadó cég elemzője. A szakértők arra is kíváncsiak, hogyan értékeli a Fed a közigazgatás 16 napos részleges megbénulásának hatásait.

Érdekes lehet, mint gondolnak a bank döntéshozói a kockázatokról - legutóbbi ülésükön úgy látták, hogy az elmúlt egy évben a gazdasági-üzleti kockázatok összességében szelídültek. Fontos változás volt a legutóbbi kommentben, hogy míg korábban a monetáris enyhítés növelésének vagy csökkentésének lehetőségeiről lamentáltak, addig szeptemberben azt írták, hogy már csak azt próbálják belőni, mikor kezdjék meg a visszavonulást.

Végül az is előfordulhat, hogy mondanak valamit a kívánatos munkanélküliségi rátáról. Jelenleg 6,5 százalékban határozzák meg a munkát keresők egészséges arányát, ám vannak olyan Fed-döntéshozók, akik ennél kevesebbet látnának jónak, míg mások szerint egyáltalán nem kellene számot mondaniuk. A szeptemberi tényadat 7,2 százalék volt.