Sandra Gallina, az Európai Unió vakcinabeszerzésért felelős vezetője visszautasította azokat vádakat, amelyek szerint rossz készítmények megvásárlására szerződött az unió és szerinte nem fenyeget az a veszély, hogy a közös EU-s beszerzési rendszer széthullik - derült ki a Financial Times cikkéből.

Gallina az Európai Parlamenti környezeti és közegészségügyi bizottságában vett részt meghallgatáson. Az utóbbi azért merült fel, mert az uniós országok állítólag saját beszerzési akciókat is indítottak. Az EU kétmilliárd dózis koronavírus elleni oltást akar vásárolni. A program vezetője szerint ezt megfelelő termékportfólióból választják ki, és időben szállítani fognak az tagországoknak.

Gallinának védekeznie kellett az elsősorban a német sajtóban megjelent vádakkal szemben, miszerint az EU nem kötött le kellő számú vakcinát az első két elkészült készítményből, az amerikai-német Pfizer/BioNTech és az amerikai Moderna termékéből. Ezért a bírálók szerint hiány alakult ki, és Európa lemaradt az USA és az Egyesült Királyság mögött a lakosság beoltásában. Gallina szerint annyi dózist vettek, amennyit a szállítók ajánlottak. Semmi értelme nem lett volna papíron többet rendelni, hogy azután ne érkezzenek meg a szállítmányok.

Csak most indul be igazán a dolog

Az oltásprogram vezetője szerint a szállítások folyamatosan bővülni fognak, ami a második negyedévtől tovább gyorsulhat. Gallina - aki egyébként az Európai Bizottság kereskedelmi divíziójától került a vakcinabeszerzésért felelős vezetői posztra 2020 nyarán - reméli, hogy az Oxfordi Egyetem/AstraZeneca oltás megjelenése sokat javít a helyzeten január második felében. Ez lesz a harmadik készítmény az említett kettő után, amelynek használatát az uniós egészségügyi felügyelet engedélyezni fogja.

Gallina azt is elmondta az európai parlamenti képviselőknek, hogy szemben azokkal a szintén főként a német sajtóban megjelent információkkal, amelyek szerint Brüsszel tisztában volt azzal, hogy a tagországok saját oltásvásárlásokat is indítottak, az EU-nak nem volt és jelenleg sincs ezekről tudomása. Az EU-s készletet a tagállamok lakosságának arányában osztják szét, de az egyes tagországok egymást közt köthetnek cseremegállapodásokat. Ciprus jelezte egyedül egyértelműen nyíltan, hogy Izraelből akar vakcinát beszerezni saját készletei bővítésére.