Most ezen háborodtak fel az osztrákok

Felháborodást keltett Ausztriában Alexander Van der Bellen államfő azon kijelentése, hogy minden nőt meg kell kérni, a vallási okok miatt fejkendőt viselők iránti szolidaritásból maga is viseljen fejkendőt - számoltak be az osztrák lapok csütörtökön.
Dzindzisz Sztefan, 2017. április 27. csütörtök, 12:35
Fotó: Napi.hu

Van der Bellen egy korábban tett, de most nyilvánosságra hozott nyilatkozatában azt mondta, eljön az idő, amikor az iszlamofóbia miatt minden nőt meg kell erre kérni.

A lapok arról számoltak be, hogy Alexander Van der Bellen a bécsi Európai Unió Házban még márciusban tartott pódiumbeszélgetésen arról is beszélt, hogy a német megszállás idején a nem zsidó származású dánok a zsidókkal való szolidaritásuk miatt maguk is felvették a sárga csillagot - írja az MTI.

A Kurier című osztrák lap arról írt, hogy az államfő elkövette első hibáját, míg a Die Presse kommentárja arra tér ki, hogy az államfőnek megszólalása előtt át kellene gondolnia mondanivalóját, ahogyan addig tette. (Bármikor újra támadhatnak a terroristák - egyszerűbb a dolguk, mint gondolnánk.)

Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) főtitkára "integrációpolitikai ámokfutásnak" nevezte az államfő kijelentését és azt mondta, hogy az államfőnek inkább segítenie kellene a fejkendőviselés által elnyomott nők harcát az iszlám férfiak korlátozásai ellen.

Carmen Schimanek, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nőügyi felelőse arról beszélt, hogy Van der Bellen ígérete ellenére nem lett minden osztrák államfője. Az elnök kijelentése ellen tiltakozott a Team Stronach ellenzéki párt is.

A Van der Bellen Facebook-oldalán közzétett magyarázat szerint az államfő a fejkendőt viselők megbélyegzése ellen akart szót emelni, hiszen meglátása szerint egyre inkább nyílt ellenszenvnek vannak kitéve Ausztriában. "Az államfő ezt az elfogadhatatlan helyzetet bírálta" - olvasható az állásfoglalásban.

Az államfő a felháborodásra reagálva úgy nyilatkozott, hogy maga nem nagy barátja a fejkendőviselésnek, de Ausztriában szólásszabadság van és a nőknek joguk van eldönteni, hogy mit hordanak. "Örüljünk, hogy nincs nagyobb problémánk, mint a fejkendő viselésének kérdése" - mondta.

Az új integrációs szabálycsomag részeként Ausztriában az arc elfátyolozása köztéren büntetést vonhat maga után. A kormány által március végén elfogadott és várhatóan ősszel életbe lépő szabályozás szerint 150 eurós (mintegy 46 ezer forintos) büntetést szabhatnak ki azokra, akik elfedik az arcukat. Egyelőre nincsenek adatok arról, hogy a szabályzás hány nőt érint majd.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

konrada, 2017.04.27 15:07

Igaza van! Szokjanak csak hozzá a nők még azelőtt, mint hogy majd később a saria-bíróságtól érné őket inzultus.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pmksz, 2017.04.27 14:19

Na ez a fasizmus mai, osztrák változata. Igaz, a régi is közülük való volt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2017.04.27 13:35

Na az osztrákok is jól megkapták a vén migránssimogató szabadkömüvessel. Érdemes volt őt választani Norbert Hofer helyett. Kutyajól megvédte Ausztriát. Hofer sosem mondott volna ilyen állatságot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html