Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A spanyol szocialista párt harminc éve nem látott nagy vereséggel zárta a hét végi helyhatósági választásokat: míg az ellenzéki Néppárt összességében a voksok 38 százalékát söpörte be, a kormányzó pártnak csak 28 százaléknyi szavazat jutott. A szocialisták 1979 óta először elvesztették Barcelonát, az ország második legnagyobb városát és más nagyvárosokat, José Zapatero miniszterelnök annyit mondott, hogy a spanyolok a megszorítások miatt büntették a hatalmon lévőket, ami érthető.

A hatalomváltás azonban negatívan érintheti a spanyol költségvetést, az irányítást átvevő politikusok ugyanis minden bizonnyal nyilvánosságra hozzák a helyhatóságok tényleges anyagi helyzetét tükröző számokat, amelyeket elődeik a választások előtt nem vertek nagy dobra. Helyi elemzők szerint sok önkormányzatnak nem pusztán tartozásai törlesztésével van gondja, hanem bizonyos alapszolgáltatások biztosításával is - utóbbiról eddig természetesen mélyen hallgattak. Nyilvánvaló, hogy az új vezetőknek olyan megtakarításokkal kell majd kezdeniük tevékenységüket, amelyeket elődeik halogattak. Spanyolországban a helyhatóságok ellenőrzik az egészségügyi és oktatási szolgáltatásokat, illetve ezek a szervezetek adnak munkát a közalkalmazottak felének.

A tavalyi katalóniai választások után az új regionális kormány azzal indított, hogy bejelentette: a hiány 60 százalékkal nagyobb lesz a korábban előre jelzettnél. Ez aláásta az összesen 115 milliárd euró adósságot felhalmozó helyi önkormányzatokba vetett bizalmat, ráadásul volt olyan a tegnapi győztesek közül, akik bejelentette, hogy auditáltatni fogja régiója költségvetését, mivel szerinte a térség, amelynek élére került, gazdaságilag gyakorlatilag csődben van. Az aggodalmakat mutatja, hogy a tízéves spanyol és német államkötvények hozama közti különbség a hét végére 243 bázispontra nőtt az egy héttel korábbi 218 pontról. Ez öt hónapos csúcs.

Közben tovább folytatódik a fiatalok tüntetése Madrid központjában, a rendőrség nem oszlatta fel a tábort vert tömeget annak ellenére, hogy a választások előtt betiltották a demonstrációt. A tiltakozók egyebek mellett a választási rendszer megváltoztatását követelik, hogy a kisebb pártoknak is legyen esélyük a kormányba kerülni. A megmozdulást a közösségi site-okon keresztül szervezik, hasonlóan az észak-afrikai demonstrációkhoz. A résztvevők szervezettségét mutatja, hogy az egy hete kialakított tábort generátorokkal és napelemekkel látják el energiával, külön gyerekfoglalkoztatót, egészségügyi ellátóhelyet, jogi tanácsadó sátrat is felállítottak.