Müncheni lövöldözés - kiderült, ki volt a támadó

Egy 18 éves német-iráni kettős állampolgár volt a péntek esti müncheni lövöldözés elkövetője - közölte a bajor tartományi főváros rendőrségének vezetője szombaton hajnalban. Hubertus Andrä müncheni tájékoztatóján elmondta, hogy a kilenc halálos áldozatot követelő lövöldözés elkövetőjének indítékairól egyelőre semmit sem tudnak, és nincs arra utaló jel, hogy lettek volna társai.
MTI, 2016. július 23. szombat, 07:33
Fotó: MTI/EPA

A fiatalember több mint két éve lakott Münchenben, nem szerepelt a rendőrségi nyilvántartásokban. Egyetlen pisztollyal lövöldözött. Még nem tudni, hogy a fegyver milyen típusú és hogyan szerezte.

Az első riasztás nagyjából 17.50-kor futott be a rendőrséghez. A fiatalember egy gyorsétteremben kezdett lövöldözni a München északi részén lévő olimpiai parki bevásárlóközpontnál, majd a gyorsétterem előtt és a bevásárlóközpontban is lövéseket adott le.

Holttestét 20.30-kor találták meg a bevásárlóközpont közelében egy mellékutcában, ahol a nyomozás első adatai alapján öngyilkosságot követett el. A támadóra tüzelt egy civil ruhás rendőr, boncolással kell megállapítani, hogy megsebesítette-e. Kezdetben szemtanúk beszámolói alapján úgy tűnt, hogy hárman kezdtek lövöldözni. Ez valószínűleg azért alakult így, mert két ember egy autóval feltűnően gyorsan távozott a helyszínről. Időközben megtalálták őket és megállapították, hogy nincs közük a bűncselekményhez - mondta Hubertus Andrä.

A lövöldözésben 3 ember életveszélyesen, 18 könnyebben megsebesült. A halottak között fiatalkorúak, a sebesültek között gyerekek is vannak - mondta a 60 éves rendőri vezető, pályafutásának legnehezebb szakaszának nevezve az első riasztás óta eltelt órákat. A lövöldözés miatt 2300 rendőrt mozgósítottak. Érkezett erősítés a szövetségi rendőrségtől, a Baden-Württemberg és a Hessen tartományi rendőrségtől, és az osztrák rendőrség Cobra nevű terrorelhárító alakulatától is.

A nyugalom helyreállt a bajor fővárosban. A tömegközlekedést hajnalban újraindították. Szombaton nem kell elhalasztani rendezvényeket biztonsági okokból - mondta Hubertus Andrä. A nyomozás újabb eredményeiről szombaton nap közben számol be a müncheni rendőrség. Horst Seehofer bajor miniszterelnök utasítására szombaton a gyász jeleként félárbócra eresztik a zászlókat a bajorországi állami intézményeknél. Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter a támadás hírére megszakította szabadságát, és szombaton Münchenbe megy.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

HauserArnold, 2016.07.24 10:23

@MLB2016:

Még midig itt vagy, amikor kint ontja fényét a nyári nap?
Amikor a Balaton simogatóan hivogatja a nyaralókat, azokat is, akik a hétvégén mennek le?
Amikor páratlan sörkínálat fogadja a munkában megfáradt magyar polgárokat és kedves családtagjaikat?

Minek, minek és minek vagy itt, ahol ilyen szép, békés magyar napon semmi keresnivalód sincsen?

Ki érti ez, ki érti ezt? Én nem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2016, 2016.07.24 10:21

@HauserArnold: Jajj már megint zavarom a köreidet? Az életed legfontosabb helyét a napi kommentfelületét?
köszi, ez igazán JÓ HÍR :D

Idegeskedés ellen tudnám javasolni -két ideöklendezésed között- a hangyaszedést.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

HauserArnold, 2016.07.24 09:57

@MLB2016:

A nácizás nem gyűlöletbeszéd, bármennyire is próbálod előadni azt, ami téged sért.

mert megnevez.

Amúgy meg: mit csinlsz itt?
ű
Kint süt megint a nap, a család és a sör és a haverok és a foci vár...

Mit keresel állandóan itt?

Új foglalkozásod lett?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2016.07.24 09:55

@MLB2016: 3 török 3 görög 1 magyar származású, 1 iráni származású...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2016, 2016.07.24 09:35

@rigolya: "Valahogy nem épp a németek lettek célpontok..."
Persze, minden lövés előtt elkérte az útleveleket.
hölye
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html