A sebesültek számáról egyelőre nincs pontos adat. A rendőrség azt tudatta: az egész várost és környékét át fogják kutatni a feltételezhetően három elkövető után. Hangsúlyozták: egyelőre semmilyen arra utaló információval nem rendelkeznek, hogy iszlamista háttere lenne a terrortámadásnak. Joachim Herr bajor tartományi belügyminiszter szerint lehet, hogy csak egy elkövető van, a korábban jelzett három helyett. Eddig hivatalosan 9 halott van: egy közülük az egyik támadó lehet, amit még vizsgálnak. Peter Altmaier kancelláriaminiszter szerint nem lehet kizárni, hogy terrortámadás történt. A beszámolók alapján felmerült, hogy a merénylők németek lehettek, de ezt a rendőrség nem erősítette meg, ahogyan az ellenkezőjét sem.

Péntek este hat óra előtt a szemtanúk beszámolói szerint három fegyveres kezdett lövöldözni München egyik plázájában, illetve annak közelében. Hatan meghaltak, többen súlyosan megsérültek.Egy nem megerősített hitelességű videón a pláza közelében lévő McDonald's előtt lövöldözik valaki. Egy másik felvételen a parkolóház tetején látni. Ott is lövéseket ad le. Az egyik lövöldöző azt kiabálta, hogy német, Németországban nőtt fel, és tárgyalni akar a rendőrökkel. A rendőrség egyelőre senkit nem kapott el, nagy erőkkel keresi az elkövető(ke)t.

Az egyik támadó sajtóhírek szerint lelőhette magát, a rendőrség ezt még nem kommentálta. München utcáin káosz és pánik van, leállították a tömegközlekedést, lezárták a pályaudvart. Mindenkit arra figyelmeztetnek, hogy maradjon otthon vagy menjen zárt helyre. Szükségállapot van. Ezzel párhuzamosan a rendőrség arra kérte az autósokat, hogy hagyják el, illetve tegyék szabaddá a bajor nagyváros felé tartó autópályákat, hogy a hatóságok akadálytalanul haladhassanak rajtuk. Münchenbe vezényelték a német rendőrség különleges terrorelhárító különítményét, a Grenzschutzgruppe 9-t (GSG9) - jelentette a Bayerische Rundfunk (BR).

Merkel távol - a csehek már léptek

A Münchener Abendzeitung című lap az online kiadásában a szövetségi rendőrségre hivatkozva azt írta, hogy hétre emelkedett a halálos áldozatok száma. Ezt az információt hivatalos helyről nem erősítették meg. Közben Berlinben a szövetségi kormány országos válsághelyzetre készül, a kancellári hivatalban több minisztériumból álló stábot hoztak létre, amely folyamatos kapcsolatban van az illetékes hatóságokkal. Angela Merkel kancellár nem tartózkodik hivatalában, Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter viszont megszakította szabadságát.

Csehország a müncheni lövöldözésre reagálva megerősítette Németország felőli határának ellenőrzését - közölte Milan Chovanec belügyminiszter péntek esteEzt azt jelenti, hogy a határ mentén nagyobb számú rendőr van készenlétben és teljesít szolgálatot. Milan Chovanec szerint megelőző intézkedésről van szó, amelynek abban az esetben lenne különös fontossága, ha az esetleges elkövetők Csehországba próbálnának menekülni.