Muszlim vezetője lesz Romániának

Sevil Shhaideh 52 éves közgazdászt, volt regionális fejlesztési minisztert javasolta a miniszterelnöki posztra Romániában a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) az államfővel folytatott kormányalakítási konzultáció alkalmával szerdán.
MTI, 2016. december 21. szerda, 13:04
Fotó: MTI/EPA

A választásokon szerzett több mint 45 százalékos támogatás nyomán "legitim" módon magának kérhette volna a posztot, de tekintettel arra, hogy ebben egy hatályos törvény és az államfő ellenkezése megakadályozza, olyan személyt jelölt, akinek a kormányzati tevékenységéért pártelnökként felelősséget tud vállalni - fejtette ki Liviu Dragnea, a PSD elnöke.

A romániai muzulmán közösségből származó Sevil Shhaideh 2015 májusától kezdődően fél évig vezette a fejlesztési tárcát, miután elődje, Dragnea lemondott a tárca éléről. Korábban Shhaideh államtitkári posztot töltött be a tárcánál.

Dragnea nem titkolta, hogy alkotmányellenesnek tartja azt a törvényt, amely - priusza lévén - "egyelőre" megfosztja őt attól a lehetőségtől, hogy magának igényelje a miniszterelnöki posztot, ezzel is jelezve, hogy ideiglenes megoldásnak tekinti bizalmi emberének várható miniszterelnöki kinevezését.

Ezt azzal indokolta, hogy nem háríthatja el magáról azt a hatalmas felelősséget, amelyet a választók bizalma jelent számára, ezért olyan jelöltet keresett, aki dolgozni, a PSD programját végrehajtani "megy a kormánypalotába", nem azért, hogy személyes politikai ambícióit érvényesítse.

Ha Klaus Iohannis elfogadja a PSD javaslatát és őt bízza meg kormányalakítással, Sevil Shhaideh lesz Románia első női miniszterelnöke.
Shhaideh miniszteri kinevezése alkalmával Dragnea cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy násznagy lett volna munkatársa esküvőjén, mint mondta: a "muzulmánoknál nincs násznagy", ő tanúként volt jelen az esküvőn.

A PSD elnöke a liberális ALDE társelnökeivel együtt jelent meg szerdán az elnöki hivatalban, ahova Klaus Iohannis államfő kormányalakítási tárgyalásra hívta a pártokat, ezzel is jelezve, hogy Shhaideh a parlamenti mandátumok 54 százalékával rendelkező PSD-ALDE koalíció közös jelöltje.

A román államfő csütörtökön is folytatja az egyeztetéseket a pártok vezetőivel, és várhatóan csak azt követően jelenti be, kit bíz meg kormányalakítással.

Romániában főleg a Fekete-tenger partján lévő Dobrudzsában él őshonos - török, tatár - muzulmán közösség. A 2011-es népszámláláson csaknem 65 ezren vallották magukat muzulmán vallásúnak Romániában.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

foldnyuzo, 2016.12.21 19:45

@Dakota Summer:
Szóval az őseid muszlimok? Mi akkor a bajod velük, eddig legalábbis így volt. Mi igazi demokraták ilyen soha nem mondtunk, nem gondoltunk rosszat a muszlimokról!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

George Lukacs, 2016.12.21 18:25

@lomb:

A gyűlöletkeltés bajnokai...-milyen szépen is szólsz.

Titok-e egy közszereplő vallása, ha megadta? Nem.

A hangsúlyozása azért fontos, te "demokrata", mert ebben a régióban a muszlim - nálatok, akik a legmagasabb isteni szeretettel viszonyultok minden embertársatokhoz, a keresztényi elveket minden ízében követve - nem jelent mást, mint gyilkost.

Az emberi emlékezet rövid, de annyira nem, hogy ne nézzen rá a "ne-gyűlöletkeltő" kormány-kampányra a nem-magyar/nem-keresztények elleni, uniót zargató, bukott népszavazásra.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2016.12.21 16:47

@MLB2016: közeledik a karácsony. Az nem a legjobb időszaka. :P
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2016, 2016.12.21 16:46

@foldnyuzo:
"rettenetes jobboldali náci majmok páviánok és csimpánzok, büdös görények és egyéb csúnya állatok...
ti jobboldali náci tüdőshalak, öskövületek, bolsizó ugróvillás ősrovarok..
perverz rothadó csizmakenőcs bűzű lelkivilágotok..."

Mi van hülyegyerek, agyadra ment a gyűlölet, a sok seggnyalás? :D :D
Jó látni ezt a vergődést.. :D :D :DDDDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2016.12.21 16:09

@Dakota Summer:
Micsoda változás, akkor te őseid muszlimok voltak, szeresd őket!
Azt tudod-e bolsevikok is voltak a honfoglalók között, sok kicsi dakota patkánynak álcázva.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html