Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Theresa May brit miniszterelnök unortodox győzelemmel zárta a londoni parlament keddi vitáját a brexit előkészítésének folytatásáról - véli Laura Kuenssberg, a BBC belpolitikai szakírója. Hogy pontosan mi is történt, azt nehéz lenne egyértelmű mondatokban összefoglalni, ezért inkább arra vállalkozott, hogy listát készít a fejleményekről. Kétségtelen tény, hogy a kormányfő úgy ment a törvényhozás vitájára, hogy veszíteni fog, ám győztesen távozott a színről.

A kormánypárt, a brit Konzervatív Párt, amely két héttel korábban teljesen megosztottan szavazott a kormány és az EU válási megállapodásáról - ami az egyezség kétharmados elutasításához vezetett -, ezúttal lényebében egységen támogatta kormányát. Más kérdés, hogy hozzá kell tenni ehhez: a brexiter és az Európa-párti toryk összeborulása borítékolhatóan átmeneti.

Érdekes ígéret

A miniszterelnök azért győzhetett a legfontosabb szavazáson - amelyen a parlament elküldte Brüsszelbe újratárgyalni a brexitmegállapodást -, mert engedett a brexitereknek és a kormányt kívülről támogató észak-ír unionista pártnak (DUP). Megígérte nekik, hogy módosítani fogja az EU-val kötött brexitpaktumot, miközben szinte biztos lehet be, hogy ez a vállalását nem tudja teljesíteni, mert az EU világossá tette, hogy nem hajlandó érdemben hozzányúlni az egyezséghez.

A parlament egy másik szavazáson világossá tette, hogy el akarja kerülni az Egyesült Királyság megállapodás nélküli kilépését az EU-ból március 29-én. Ennek is van azonban egy szépséghibája: a kormány pillanatnyilag nem hajlandó megígérni, hogy érvényt szerez ennek az elvárásnak.

Erre válaszul a képviselők egy további módosító indítvány megszavazásával garantálhatták volna maguknak a jogot, hogy meghosszabbítsák a brexit határidejét - így biztosra mehettek volna a katasztrofális válás elkerülésében -, ám ehhez már nem volt meg a többség. Az Európa-párti toryk nem voltak képesek egységesen fellépni ennek érdekében, May pedig engedett a brexitereknek, akik nyitva akarják tartani a megállapodás nélküli brexit lehetőségét.

Mi lehet a vége?

A parlamenti szavazás világos végeredménye nem is a döntések tartalmában keresendő, hanem abban, hogy a miniszterelnök nyert még egy kevés időt és némi lendületet ahhoz, hogy kezében tartsa a brexit előkészítését. Ezzel folytatódott az a botladozás, amelyet a Downing 10. jelenlegi úrnője az elmúlt két és fél évben elővezetett. Néha - legutóbb a két héttel ezelőtti szavazáson - orra is esett, ám úgy tűnik, megint fel tudott állni, hogy tegyen még egy lépést előre. Kérdés, hova jut ezzel? A megszerzett idő és lendület önmagában nem oldja meg a brexit kérdését.

Ugyanakkor az újabb tárgyalási forduló nem annyira reménytelen, amennyire az EU elutasításából és például Michael Roth német Európa-ügyi miniszter twitterüzenetéből látszik. Az utóbbi jó tükrözi az uniós fővárosok hangulatát: Drága Brit Barátaink! Csak egy egyszerű kérdés. Mit akartok? A színfalak mögötti beszélgetéseken az uniós tisztviselők elismerik, hogy a brexitmegállapodás szövege nem érinthetetlen - írta a Financial Times (FT).

Keresik a szavakat

A brüsszeli diplomáciai boszorkánykonyhában keresik azokat a megfogalmazásokat, amelyekkel a novemberben aláírt megállapodás lényegének megváltoztatása nélkül módosíthatnák annak szövegét. Az egyik lehetőség a szerződés ír záradékát érintené. A záradék szerint ha a felek 2020 végéig nem tudják megkötni új kereskedelmi megállapodásukat, akkor az ír határ jelképes státusának fenntartása érdekében az Egyesült Királyság meghatározatlan ideig ideiglenesen az EU-s vámunió, Észak-Írország az egységes európai piac része maradna.

A trükk az lehetne, hogy ha May lemond arról, hogy ezen változtasson - például a brexiterek kérésének megfelelően határidőt vetessen be a szövegben, amikor záradéknak megfelelő állapot véget ér -, akkor kivehetik az ír záradékot a brexitmegállapodásból, és függelékben csatolhatják a szerződéshez egy sor alternatív lehetőség mellett. Ezzel egyfajta alapértelmezett (default) viszonnyá válna, amely csak akkor lép életbe, ha másként nem döntenek a felek. Kérdés, hogy egy ilyen kozmetikai beavatkozáson átesett válási egyezséget megszavazna-e a londoni parlament?