Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A merev állami irányítás alatt álló észak-koreai állami média üdvözölte Kim Dzsongun megérkezését Szingapúrba, ahol a dzsucse ideológiát követő rendszer vezére találkozik Donald Trumppal, az USA elnökével. A tudósítások szerint a csúcs lehetővé teszi, hogy a felek tárgyaljanak a békéről és a leszerelésről, ahogy az "egy megváltozott korban várható".

Mindez azért hír, mert az észak-koreaiak hónapokon át hivatalosan semmit sem tudhattak a csúcsról, amelyről mélyen hallgatott az állami média - emlékeztet a Financial Times. Ezért aztán a változás reményeket ébresztett a szakértők egy részében, hogy Kim érdemi találkozók akar, amely eredményeket hozhat a nukleáris leszerelésben és továbblökheti az elzárkózó országot a gazdasági reformok útján.

Sikerre játszanak

Az észak-koreaiak egyértelműen emelik a tétet, ami arra utal, hogy sikeres csúcstalálkozót akarnak - véli Dennis Wilder a Georgetown University professzora, korábbi fehér házi tisztviselő. Nem kezdték volna el a csinnadrattát, ha nem gondolnák, hogy a történet végén fényezhetik a vezért.

A csúcsot egyébiránt pesszimizmus kíséri, főként az amerikai szakértők kételkednek abban, hogy Phenjan valóban kész lenne atomfegyverei feladására. A kétségeket erősítette, amikor kiderült, hogy Kim kedden helyi idő szerint két órakor már el akar repülni Szingapúrból. Ez csupán öt órával van a tárgyalások kezdő időpontja után, így szűkíti a megállapodásra rendelkezésre álló időt.

Ne kapkodjunk!

Amerikai tisztviselők ennek szellemében igyekeznek hűteni a várakozásokat. Arról beszélnek, hogy a történelmi csúcstalálkozó sokkal inkább egy folyamat kezdete lesz, mint egy megállapodás megkötésének pillanata.

Eközben a két fél diplomatái a találkozó előtti napon még az utolsó egyeztetéseket tartották a szingapúri Ritz-Carlton szállodában. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter elismételte, hogy az USA teljes és visszafordíthatatlan atomleszerelést akar. Eközben az észak-koreai média Kim és a szingapúri vezetők, köztük Lee Hsien Loong miniszterelnök találkozóiról tudósított.

Titokzatos repülőgép

Nem kerülte el a megfigyelők figyelmét, hogy a phenjani vezető az Air China repülőgépén érkezett a tanácskozás helyszínére. Ez Kim Dzsongun első tengerentúli útja, amióta 2011-ben átvette apja helyét Észak-Korea élén, amivel kapcsolatban a sajtó sokat találgatta, hogyan jut el Szingapúrba, miután országának nincs erre alkalmas repülőgépe. A pekingi segítség júl mutatja, Kína gyengéd, de fontos szerepét az észak-koreai enyhülési folyamatban.

A csúcs - pláne most, hogy a helyi média is fényezi - áldásos hatással lehet Kim megítélésére a nép körében. Az országban óvatos, de jelentős gazdasági változások indultak az elmúlt években, például sajátos állandó szabadpiacok, vásárok alakultak ki, ahol külföldi árukat beszerezhetnek az emberek, és egyes gazdasági szektorokban nőttek a bérek.

Összességében azonban az társadalom még mindig szegény, mint a templom egere. Kim tavaly bejelentette, hogy a nukleáris csapásmérő erők fejlesztésének befejezése után a gazdasági reformokra helyezik a hangsúlyt.

A fotó forrása: Reuters