Nagy a tét - elkezdődött a francia elnöki voksolás

A terrorfenyegetettség miatti fokozott biztonsági intézkedések mellett megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a kétfordulós elnökválasztás első fordulója, amelynek során közel 47 millió választópolgár járulhat az urnákhoz, hogy a 11 jelölt közül kiválassza azt a kettőt, akik két héttel később megmérkőzhetnek az államfői székért.
Domokos László, 2017. április 23. vasárnap, 08:47
Fotó: Napi.hu

Miután a tengerentúli francia területek mintegy egymillió választópolgára már szombaton leadhatta szavazatát, vasárnap reggel nyolc órakor az anyaországban is kinyitottak a szavazóhelyiségek, az urnákat a kisebb szavazókörökben este 6, illetve 7 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni.

A Charlie Hebdo szatirikus hetilap ellen 2015 januárban elkövetett merénylet óta a köztereken járőröző 7 ezer katona mellett több mint 50 ezer járőröző rendőr is biztosítja a 66 546 ezer választóhelyiséget, s a főbb elnökjelöltek is kiemelt rendőri biztosítást kaptak. A hatóságok egyik elsődleges célja, hogy a csütörtöki terrortámadást követően ne alakuljanak ki sorok a választókörzetek előtt, amelyek potenciális célpontokként szolgálhatnának merényletekhez.

Az V. köztársaság történetében most először a hivatalban lévő elnök, a szocialista Francois Hollande nem jelölteti magát újra, és a szoros eredményt jelző felmérések szerint négy jelöltnek is esélye van arra, hogy bejusson a május 7-i második fordulóba - írta az MTI.

Az első becslések és részeredmények este 8 órától várhatók. Az exit-poll eredmények alapján hagyományosan a második fordulóba jutott két jelölt fotója pontban este 8 órakor megjelenik a televíziók képernyőjén. A várható szoros eredmény miatt a közvélemény-kutatók ezt most nem garantálják este 8 órára, s azt is kilátásba helyezték, hogy három fotó fog megjelenni, mielőtt fokozatosan megérkeznek a biztosnak tekinthető részeredmények.

A francia elnökválasztásokon általában nyolcvan százalék feletti részvételéhez képest a várhatóan viszonylag alacsony részvétel (68-72 százalék között a felmérések szerint) és a bizonytalanok még mindig közel harminc százalékos aránya is annak köszönhető, hogy sem a baloldal, sem a jobboldal nem tudja dominálni a kampányt, amelyet sokáig a konzervatív Francois Fillon családtagjai tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása, illetve a radikális jobboldali Nemzeti Front állítólagos fiktív uniós állásai miatt megindult ügyészi eljárások határozták meg.

A hagyományos pártok politikai tehetetlenségével és szétesésével szemben valamennyi jelölt a politikai rendszer megújítását ígéri, a törésvonalak pedig az Európához fűződő viszonyban mutatkoztak meg. Ennek a törésvonalnak a két ellentétesen kiemelkedő pólusa lett a magát a bal- és jobboldal fölé helyező szuverenista, bevándorlásellenes, rendpárti és Európa-ellenes 48 éves Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke és az Európa-barát, függetlenként induló 39 éves Emmanuel Macron, a szocialista kormányzat volt gazdasági minisztere.

A rendőrök ellen elkövetett csütörtöki merényletet követően készült utolsó felmérések szerint a korábbi erőviszonyok alapvetően nem változtak: Macront a választók 23-24,5 százaléka támogatja, míg Le Pen a voksok 22-23 százalékára számíthat. Amennyiben ők ketten jutnak be a május 7-i második fordulóba, akkor a felmérések szerint a centrista jelölt lehet Franciaország következő elnöke; 65 százalékkal győzheti le a radikális jobboldali jelöltet.

Az utóbbi két hét közvélemény-kutatásai szerint azonban nem garantált egyikük helye sem a második fordulóban. A botránya miatt a favorit helyről a harmadik helyre csúszott, a szintén Európa-párti 63 éves Francois Fillon visszaszerzett valamennyit megtépázott népszerűségéből, s jelenleg a voksok 19-21 százalékára számíthat. De nem lehet leírni a radikális baloldal jelöltjét, az európai szerződések felmondását és a NATO-ból történő kilépést ígérő 65 éves Jean-Luc Mélenchont sem, akinek 18-19 százalékot prognosztizálnak a közvélemény-kutatók.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Szalay_Miklos, 2017.04.23 11:36

Akit kicsit közelebbről érdekelne a politikai (és gazdasági) bal- és jobboldal mibenléte, az ezt nézze meg:

http://egyvilag.hu/temak.shtml#temaid073

(A legfelső sor a kép tetején, "Bal oldal - Jobb oldal". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

Érdekes lehet továbbá a Demokráciáról és diktatúráról, a demokrácia visszásságairól szóló rész is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pecskeke, 2017.04.23 10:02

@na4: és miért lenne ő jobb bármelyiknél?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2017.04.23 08:56

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html