Nagy bajba került Magyarország - két oldalról zárul a csapda

A befektetők érzik a magyarországi agyelszívás hatását, azaz a képzett emberek kivándorlását Nyugat-Európába - derül ki a Reuters riportjából. Egyre kevésbé találnak megfelelő munkaerőt, miközben a valós munkanélküliségi ráta még mindig két számjegyű.
Napi.hu, 2015. november 3. kedd, 09:42
Fotó: Reuters

Két és fél évébe telt a szakértői szolgáltatásokat nyújtó német TÜV Rheinlandnak, hogy megtalálja a megfelelő embert egy speciális auditori képzettséget igénylő posztra Magyarországon - kezdi magyarországi riportját a Reuters. A cég minden követ megmozgatott, hogy felhajtsa a kellő képzettséggel és tapasztalattal rendelkező mérnököt, ám ez sem sokat segített. És nem ez az egyetlen külföldi vállalat, amelynek hasonló gondjai vannak magyar leányvállalatánál.

A bajok azt követően szaporodtak el, hogy nagyjából félmillió ember elszerződött Nyugat-Európába vendégmunkásnak. Különösen mérnökökből mutatkozik nagy hiány. A cégek rákényszerültek, hogy egymástól próbálják elszipkázni a megfelelő jelölteket, ami persze azzal jár, hogy rá kell ígérniük a bérükre. Ez is pluszköltséget okoz, ám az alternatíva, a saját alkalmazottak továbbképzése, szintén drága.

Bajban a cégek fele

A tapasztalt kollégák elvesztése óriási probléma a komolyan vehető cégeknek Magyarországon - derül ki Kalina Tímea szavaiból, aki, a TÜV Rheinland itteni leányvállalatának hr-menedzsere. Ha olyan valakit keresünk, aki azonnal pótolni tudná a kilépő munkatársat, akkor lehetetlen feladatra vállalkozunk. Az a helyzet, hogy a gyors munkaerő-felvétel esélye egyenlő a nullával.

A TÜV-nek átlagosan három hónapjába telik egy mérnök leigazolása. Ha speciális képzettséget vagy menedzsmenttudást igénylő állásról van szó, akkor jóval tovább kell keresgélniük. És e cég konkrét példája nem egyedi eset. A munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújtó Manpower Group 750 munkaadót felölelő felmérésre szerint a vállalatok majdnem felének gondjai vannak szaktudással rendelkező embereik pótlásával. A teherautó-sofőröktől az informatikusokon át a könyvelőkig terjed a "hiányszakmák" skálája.

Látszik a jéghegy közepe

Az orvoshiányról mindeni tud, mert a kivándorlásuk okozta gondokkal tele van a magyar média, pedig ők csak a hetedikek az ilyen szakmák listáján. A Vodafone és az IBM Magyarországra telepített nemzetközi szolgáltatóközpontjába több ezer ember hiányzik - derül ki a Manpower adataiból. A számítástechnikai szektorban 20 ezer betöltetlen állás van és az utóbbi időben az autóiparban is tízezres nagyságrendre emelkedett ez a szám.

Ugyanez a helyzet a fuvarozási ágazatban. Felméréseink szerint 20-22 ezer sofőr hiányzik Magyarországon - idézi a Reuters Erdei Pétert, a közúti fuvarozók szakmai szervezete (MKFE) szolgáltató cégének igazgatóját. Ez a mi szakmánkban akadályozza a növekedést, mivel a teherautókat le kell állítani és az újabbak vásárlását el kell halasztani, ha nincs aki a kormány mögé üljön.

A bajokat Nyugat-Magyarországon fokozza a szomszédos Ausztria vonzása. Az Erste Bank arról számolt be, hogy esetenként hat hónapjába kerül a megfelelő értékesítési munkatárs megtalálása. A Deloitte Consulting tanácsadó cég egy évtizede először kénytelen volt hirdetéseket feladni az egyetemeken, hogy a pályakezdők között megtalálja a megfelelő it-menedzsereket, számvitelhez, pénzügyekhez értő szakembereket.

Újjá kell építeni az oktatást

Magyarországon az elmúlt években jelentősen csökkent a hivatalos munkanélküliségi ráta. A 6,4 százalékos szeptemberi adat éles ellentétben van a 2010-es kormányváltás előtti két számjegyű értékekkel. A gond az, hogy a "sikerhez" jelentősen hozzájárul a 226 ezer képzetlen, közmunkában foglalkoztatott ember, illetve külföldön dolgozók közül 114,2 ezer alkalmazott beszámítása. Az előbbi csoport levonása esetén 11 százalékos, azaz még mindig két számjegyű munkanélküliségi rátával kell számolnunk - mondta Trippon Mariann, a CIB Bank elemzője.

A munkaerőhiány hosszabb távon komoly következményekkel járhat. A kormány gazdaságpolitikájának egyik fő célja a növekedés élénkítése, ami nem fog menni a munkaerőpiacon kialakult szerkezeti gongok orvoslása nélkül. Szakértők szerint a magyar oktatási rendszert az általános iskolától az egyetemi masters képzésig át kell szabni ehhez.

Az OECD egyik korábbi tanulmánya szerint a magyar iskolások lemaradóban vannak külföldi társaiktól a matematikai és más természettudományi ismeretek terén. Ezen nem sokat segít, hogy a korábbihoz képest javult az olvasási készségük.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Hajnalka_vagyok, 2015.11.09 10:20

@matyi2010: matyikam, peldat hoztam (vezettem le) arra, hogy a nagyobb fizetes relative alacsonyabb adoterhelessel jar (mert ez volt a kerdes). Semmi tobb. Megirhattam volna a peldat 400.000-re, 500.000-re, 600.000-re, 700.000-re, 800.000-re, 900.000-re, stb., stb., stb., az eredmeny ugyanaz lett volna (sot, meg inkabb mutatta volna az aranytalansagot). Nevezhettem volna Kovacs urnak es Szabo urnak a ket peldabeli jomunkasembert, de akar Kiss-nek es Nagynak is.

Mert csak pelda volt. Semmi mast nem kellene belelatni/-beszelni.
Vagod mar?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Hajnalka_vagyok, 2015.11.09 10:13

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matyi2010, 2015.11.05 15:52

Hajnalka_vagyok, 2015. november 4., szerda 22:36

"@matyi2010: matyikam, sem palyakezdorol, sem mernokrol, sem semmi mas foglalkozasrol nem beszeltem,"

Hajnalkám, csak 300 ezer bruttó fizetésről beszéltél, ami például egy pályakezdő mérnök fizetése.Egyáltalán nem "gazdag", hanem szerény megélhetést is alig biztosít, ha az általam leírtakat is figyelembe veszed.
Azt már nem is írtam hogy a példádban szereplő bruttó 100 ezret kereső míg a mérnök iskolapadban-laborban-gyakorlaton volt 5-7 év alatt nettó 70 ezrével 4,2 millió -5,8 millió forintot keresett....
Ne érts félre - nem a bruttó 100 ezret sokallom, hanem a bruttó 300-nál meghúzott "gazdag" ember határ hülyeség.
Ha lehet felső kulcsrólé beszélni - Kelet-Európában szerintem nem lehet - azt 3-4 ezer euró, vagyis bruttó 1 millió környékén lehet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw2, 2015.11.05 13:22

@Hajnalka_vagyok: én se lepődtem meg azon hogy csak mellébeszélsz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Hajnalka_vagyok, 2015.11.05 13:02

@rw2: miert is nem lepodtem meg... (valszeg azert, mert neked is csak ennyi kozod van a tarsadalmon beluli szolidaritashoz, ami mondjuk egy magat polgarinak vallo part fan-janak elvileg alap kellene legyen. De hat ti annyira vagytok polgarok, mint a Erdo Peter hires mondasa katolikus szellemisegu...)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html