Lengyelországban egyre jobban lehet élni, így azok, akik a keresetek miatt hagyták el hazájukat, kezdenek visszatérni. Ettől tartanak a dániai vállalatok, amelyeknek egyre nagyobb gondjaik vannak a munkaerő megtalálásával, és a kelet-európai dolgozók elutazása megnehezíti helyzetüket - adta hírül a gazteta.pl

A legnagyobb skandináv bank, a Nordea arra számít, hogy idén megfordul a kelet-európai kivándorlási trend: a vendégmunkások elindulnak vissza hazájukba. A nettó lengyel és román migráció Dániába már korábban is elkezdett lassulni a három-négy évvel ezelőttihez elkezdett. Ennek még nem erős a hatás, de a közgazdászok már aggódnak.

A Dán Munkaadók Szövetsége ezen a héten felszólította az ország kormányát, hogy hozzon a vendégmunkásokat vonzó intézkedéseket.. A munkaadók becslése szerint minden negyedik építőipari cégnek le kell mondania egyes a megrendelésekről, mert munkások híján nem tudja azokat teljesíteni. A vállalatok majdnem 40 százalékának gondja van a megfelelően képzett személyzet biztosításával.

Dániába 2011-től 100 ezer dolgozó érkezett külföldről, a külföldiek aránya jelenleg 10 százalék. A varsói statisztikai hivatal adatai szerint 2016 végén 32 ezer lengyel élt Dániában, a dán adatok azt mutatják, hogy főleg a termelésben, a turisztikában, a szolgáltatásokban és az építőipari ágazatban dolgoznak.

A fotó forrása: Reuters