Nagy dobásra készülhet Orbán szövetségese

Már-már vadnak nevezhető találgatások indultak el a lengyel sajtóban annak kapcsán, hogy ősszel félidejéhez érkezik Lengyelországban a radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) pártjának kormányzása. A miniszterelnök személye is változhat.
Barabás Júlia, 2017. augusztus 23. szerda, 12:10

Félidejéhez közeledik a 2015 őszén hatalomra került lengyel Jog és Igazságosság (PiS) pártjának kormányzása, amelynek kapcsán a médiában olyan pletykák terjednek, hogy a PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski, Lengyelország valódi vezetője, át akarja venni a miniszterelnöki tisztséget Beata Szydlótól. Kaczynskit Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett az illiberális Kelet-Közép-Európa másik megteremtőjének tartják.

Jaroslaw tele van energiával, ami arra ösztönözheti, hogy újra kormányfő legyen, bár erre ezen túl nincs más oka - mondta a gazeta.pl. portálnak a PiS egyik politikusa. Kaczynski 2006-2007-ben bő egy évig már állt a lengyel végrehajtó hatalom élén.

Más források arra emlékeztetnek, hogy a pártelnöknek nincs kedve vállára venni a miniszterelnökséggel járó mindennapos aprómunkát. Nem akar adminisztrációs ügyekkel is foglalkozni, mert nem szereti a hatalomnak azokat az elemeit, amelyek nem az igazi hatalom gyakorlásával kapcsolatosak.

Lökhárítók

A PiS elnökének - Lech Walesa egykori államfő szavaival élve - saját "lökhárítói" vannak Beata Szydlo és a PiS-kormány miniszterei személyében. Az elnök a projekt vezetőjének szerepét szereti, azt, hogy kijelölheti a célokat és a végrehajtásban csak annyiban vesz részt, hogy előretol vagy félreállít embereket a politikai sakktáblán.

Igen ám, csak most olyan időszakhoz érkeztünk, amikor Kaczynski megint a kézébe akarja venni és jól meg akarja szorongatni ezeket a figurákat. A ciklus félidejében elérkezettnek láthatja az időt a fegyelmezésre. A változtatásokkal kapcsolatos várakozásokat támasztja alá, hogy egyes hírek szerint Szydlo indulni akar a következő államfőválasztáson. Ezt eddig senki nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

Mint ahogy azt sem, hogy Donald Tusk, egykori lengyel kormányfő, az Európai Tanács elnöke, akinek utóbbi megbízatása addigra lejár, valóban haza akar térni a 2020-as elnökválasztásra. Lengyelországban két fordulóban, közvetlenül választják az államfőt. A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint a második fordulóba ő és a jelenlegi elnök, Andrzej Duda jutna be. Utóbbi kampányát 2015-ben éppen Szydlo vezette.

Miniszterei feketelista

A gazeta.pl informátora szerint nincs sok értelme leváltani a miniszterelnököt, és nem ígér sok hasznot egy kormányátalakítás sem. A pártnak ugyanis a felmérések szerint nagy a támogatottsága, és ugyanilyen magas Szydlo népszerűsége is, azaz ha átalakítanák a kormányt, akkor azzal esetleg éppen a sikeres csapatot robbantanák szét, amit nyilván nem akarnak.

Csakhogy Karczynskinek van egy úgynevezett miniszteri feketelistája, amelyen olyan személyek szerepelnek, akiket nagyon nem kedvel, mégis a helyükön vannak. Közéjük tartozhat a pletykák szerint a külügyminiszter, az építőipari, a mezőgazdasági, az egészségügyi és a környezetvédelmi miniszter.

Mielőtt azonban elindulna a nagytakarítás, arra is gondolnia kell PiS vezetőjének, hogy a miniszterek lemondatása megrázkódtatást okozna a kormánynak. Ezért inkább egy-egy változást valószínűsítenek bizonyos szaktárcák élén.

Valami készülhet

Kaczynski egyik legfontosabb utolsó beszédében a nyáron a párt kongresszusán azt mondta, hogy ősszel a minisztereknek el kell számolniuk a munkájukkal, a félidő jó alkalom a változtatásokra a kormány háza táján. A szakértők ezzel együtt úgy vélik, hogy kétszer meg kellene gondolnia Szydlo helyének átvételét. Egy ilyen váltás veszélyeztetné a PiS nagy álmának, a 2019-es parlamenti választások megnyerését.

Az bizonyosnak tűnik, hogy a nyári uborkaszezonban nem véletlenül kaptak lábra ezek a találgatások. Duda államfő ellentétbe került az őt hatalomra segítő PiS elitjével és főként a pártelnökkel, mivel nem írta alá az igazságügyi reformról szóló törvényt és néhány miniszterrel régi vitái is vannak. Logikus lenne, ha Szydlo indulna helyette két év múlva mint a PiS jelöltje.

HOZZÁSZÓLÁSOK