Nagy dobásra készülnek a szomszédban

Romániában jelentősen emelnék azon munkaadók támogatását, amelyek munkanélkülieket és szociális segélyből élőket foglalkoztatnak.
Barabás Júlia, 2018. július 1. vasárnap, 16:55
Fotó: Shutterstock

Jelentősen, 500 euróra emelné a román munkaügyi minisztérium annak a támogatásnak az összegét, amelyet a munkaadók igényelhetnek, ha munkanélkülieket és szociális segélyből élőket alkalmaznak - adta hírül a Maszol.

Az erre vonatkozó sürgősségi kormányrendelet-tervezet már el is készült. A Kovászna megyei munkaerő-ügynökség igazgatója, Kelemen Tibor elmondta, most először fordulhat elő, hogy a támogatás összege nagyobb, mint a bruttó minimálbér, így ha lesz elég pénzalap a programra, reálisan nőhet a foglalkoztatás.

A kormány ösztönözni szeretné a munkaadókat, hogy a minimálbérnél nagyobb fizetést biztosítsanak a munkavállalóknak. A program célja, hogy visszaszorítsák a magánszférából az állami szektor fele áramló munkaerő-elvándorlást, a jelenség azt követően erősödött fel, hogy a kormány tavaly és idén emelte a közalkalmazottak bérét.

A fotó forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK