Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Ikea harmadszor is megpróbálkozik azzal, hogy sárga-kék logója alatt áruházat nyisson Ukrajnában, amelynek nemzeti lobogója éppen ezt a két színt tartalmazza - adta hírül a bne IntelliNews régiós hírportál. A svéd bútoráruházlánc 2005-ben és 2010-ben már kísérletet tett erre, de olyan korrupcióval találkozott, hogy inkább kivonult az országból. Martin Hangström Svédország kijevi nagykövete úgy látja, hogy a multi visszatérési szándéka önmagában jelzi a közállapotok javulását.

Elemeztek

A vállalat közleménye ezt a véleményt látszik alátámasztani, e szerint ugyanis átfogó piackutatásokat végeztek, amelyekben a franchise lehetőségét is elemezték. Az ukrajnai tevékenységet az Ikea South East Europe (SEE) fogja végezni, amelyhez Horvátország, Románia, Szerbia és Szlovénia is tartozik. A svéd cégnek egyként 49 piacon 411 áruháza és 11 franchise-partnere van.

Oroszországban 2000-ben nyitotta meg első boltját az Ikea, amely azóta meghódította az egész országot és az orosz lett az egyik legfontosabb piaca. A 40 milliós Ukrajnában először 2005-ben próbálkoztak. Kijev környékén akartak egy kereskedelmi és szórakoztató központot nyitni, ám nem tudtak egyezségre jutni a hatóságokkal a kiszemelt ingatlannal kapcsolatban.

Később az odesszai régióban sikerült megszerezniük egy 64 hektáros földterületet, ám ezen sem építkeztek. Végül 2010-ben hátat fordítottak a kelet-európai országnak, eladták minden ukrajnai vállalkozásukat beleértve két fafeldolgozó üzemet és egy bútorgyárat is.

Óvatosak

Most sokkal óvatosabban közelítenek a letelepedéshez. Először a kijevi kormány támogatását akarják megszerezni, hogy ezzel féken tartsák a helyi nacsalnyikokat. Az UkraineInvest befektetésösztönzési hivatal áprilisban jelentette be, hogy a kijevi helyhatóság embereinek bevonásával munkacsoportot hozott létre a beruházásokkal és az áruimporttal kapcsolatos engedélyezési, licencvédelmi és vámügyintézés rendbe tételére.

Általában nincs szükség kormányzati részvételre az Ikeáéhoz hasonló befektetések esetén, ám a helyi hatóságok nem képesek megfelelni a rendkívül szigorú svéd korrupcióellenes szabályoknak - emlékeztetnek elemzők. Akár sikerül a vállalat újabb próbálkozása, akár nem, az országnak el kell jutnia oda, hogy ez megváltozzon, mert a fejlődést nem lehet felgyorsítani, ha minden projektet egyenként, központi szinten akarnak menedzselni.

Jégtörők

Az ukránok eddig sem nélkülözték az Ikea termékeit. Jelenleg vagy külföldre utaznak bevásárlóturistaként, hogy megvásárolják ezeket, vagy azokat az élelmes közvetítő vállalkozókat keresik fel, akik a katalógus alapján kinézett bútort vagy más árucikket szürkeimportban behozzák nekik.

Szakértők szerint az Ikea a jégtörő szerepét játszhatja Ukrajnában, ha végre sikerül közvetlenül is megvetnie a lábát, ugyanis számos további nagy nyugati áruházlánc (például a H&M) ennek nyomába lépve maga is áruházakat nyithat az országban. Hasonló szerepe lehet a svéd cég B2B piacának, amely utat nyithat a helyi beszállítók előtt. Ezeket egyébként jelenleg a gyenge technológia és szervezettség jellemzi.

Lengyelország az első között

A lengyel főváros Blue City kereskedelmi központjában, közel a városközponthoz kisebb üzletet nyit az Ikea az év második felében. Egy új formátumú, kis boltról van szó, amely a vállalat várakozása szerint megkönnyíti a vásárlást - írja a Business Insider Polska. Az újfajta Ikea-üzlet az elsők között lesz az ilyen boltok sorában a világon. A kétemeletes kereskedelmi központban, 4800 négyzetméternyi területen kínálják majd a termékek jelentős részét, amelyeknek nem jut hely, azokat az interneten lehet majd megrendelni.

A fotó forrása: Pixabay