A lengyel parasztpárt (PSL) tagadja azokat a pletykákat, amelyeket más pártok irodáiból terjednek, miszerint megbeszéléseket folytatnának a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) vezetőivel egy esetleges koalícióról - írta a gazeta.pl.

Önérzetesen azt mondák, saját útjukon mennek, nem óhajtanak a PiS mellett megállni és akarnak pusztán jó vezető pozíciókat szerezni.

A pletykák azért hihetőek, mert a PSL a rendszerváltást követően, az 1990-es években a legkülönbözőbb politikai erőkkel kötött koalíciós megállapodás. Emellett Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke, Lengyelország tényleges vezetője kijelentette, hogy tárgyalt a PSL vezetőjével is sokféle témáról. A PSL politikusai ennek ellenére pletykának minősítik a hírt, hogy belépnének a kormánykoalícióba.

A lengyel kormánykoalíciót támogató képviselők között számos volt PSL-tag ül. A "kémia" tehát, úgy tűnik, meglenne a politikusok között az együttműködéshez. A"Gazeta Wyborcza korábban azt írta, hogy ez ügyben tárgyalások folynak, és Mateusz Morawiecki kormányfő már ajánlatot is tett Wladylaw Kosiniak-Kamisznak, a PSL vezetőjének.

Találgatások szerint ezek a pletykák azért keringenek hónapok óta, hogy zsarolni lehessen Zbigniew Ziobro igazságügyi minisztert, és pártját a Szolidáris Lengyelországot, amelynek néhány képviselője nélkül nincs meg a PiS kormányzáshoz szükséges parlamenti többsége.