A Munka- Szociális- és Családügyi Központ megkezdte az élelmiszercsomagok szétosztását, melyeket közel 50 ezer szükséghelyzetben élő emberhez juttatnak el. A csomagok többek közt lisztet, tésztát, cukrot és húskonzerveket tartalmaznak. A program - melynek célja a legszegényebb rétegek támogatása - öt hétig tart, és a tervek szerint ősszel újabb csomagokat osztanak majd szét - olvasható a portálon.

Marián Valentoviè a Szociális Központ vezérigazgatója elmondta, a 2013-as statisztikai adatok alapján Szlovákia lakosságának közel 20 százalékát veszélyeztette a szegénység, ami több mint 1 millió embert jelent.

Jana Lukáèová a központ munkatársa irodavezetője arról tájékoztatott, hogy közel 103 ezer csomagról van szó, melyet több mint 49 ezer egyedülálló személy és család kap meg. Az egyedülállók egy csomagot, míg a gyermekes családok kettő, de akár öt csomagot is kaphatnak attól függően, hány gyermeket nevelnek.

Egyházak, civilek segítenek

A csomag, melynek értéke 34 euró, gyorsfogyasztásra és főzésre alkalmas ételeket is tartalmaz. A legtöbb csomagot a Rimaszombati, a Tőketerebesi, a Kassai és a Rozsnyói járásban osztják szét. Októberben és novemberben várhatóan újabb csomagokat osztanak majd szét a Szlovák Vöröskereszt és a Szent Erzsébet Karitatív Szervezet, valamint a Szlovák Katolikus Karitász segítségével. Ekkor viszont már nemcsak élelmiszert, hanem higiéniai eszközöket is raknak a csomagba.

Nem ez az első eset, hogy Szlovákia bekapcsolódott az élelmiszersegély programba, ám az első, 2012-ben tett próbálkozás Iveta Radièová kormánya alatt botrányba fulladt. Akkor a mintegy 88 ezer ember hiába várta a megígért támogatást, több ezer tonna liszt tűnt el, a felelősöket pedig azóta sem találják.