Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elnök azt jósolta: a gazdák a későbbiekben a kereskedelmi háború "legnagyobb haszonélvezői között lesznek". "Reméljük, Kína megtisztel bennünket azzal, hogy továbbra is vásárol nagyszerű mezőgazdasági termékeinkből, ezek a legjobbak", de ha ez mégsem történne meg, akkor az amerikai kormány felvásárolja a különbözetet. Ezt pedig a "masszív vámbevételekből" finanszírozná - üzente Trump a gazdáknak.

Az elnök szerint "a gazdákról mostanáig megfeledkeztek. Most eljött az ő idejük". Ugyanakkor jelezte: nem siet a kereskedelmi megállapodás megkötésével, "majd megfelelő időben" megkötik, de reményei szerint ez hamarosan megtörténik.

Egyúttal megismételte: barátsága Hszi Csin-ping kínai vezetővel "határtalan, de mint mondtam neki is, a megállapodásnak nagyszerűnek kell lennie az Egyesült Államok számára, vagy egyáltalán nincs is értelme".

Az amerikai kormányzat tavaly júliusban 12 milliárd dolláros segítséget adott a farmereknek, és bár Trump a keddi bejegyzéseiben nem említett konkrét összegeket, gazdasági főtanácsadója, Larry Kudlow az egyik vasárnapi televíziós interjújában ismét 12 milliárdos segítséget helyezett kilátásba.

Kedden az amerikai sajtó ugyanakkor arról adott hírt, hogy Kína és az Egyesült Államok folytatja a kereskedelmi tárgyalásokat, miután pénteken Washingtonban eredménytelenül zárult a tárgyalások tizenegyedik - egyébként befejezőnek szánt - fordulója, és hatályba léptek a 10 százalékról 25 százalékra megemelt pótvámok évi 200 milliárd dollár értékű kínai importcikkre. Erre válaszul hétfőn Kína bejelentette, hogy megemeli több ezer amerikai importcikk pótvámját június 1-jétől.