A brit Konzervatív Párt parlamenti képviselőinek vezetője szerdán magyar idő szerint 17 óráig adott határidőt Theresa May miniszterelnöknek arra, hogy előálljon lemondásának pontos tervével. Ha nem teszi, heteken belül rákényszeríthetik a távozásra - adott helyzetjelentést a Business Insider. Az ultimátumot a tory képviselőket tömörítő 1922 Committee vezetője, Graham Brady fogalmazta meg azt követően, hogy a Konzervatív Párt katasztrofálisan rosszul szerepelt (több mint 100 képviselői helyet vesztett) a május 2-i önkormányzati választásokon.

Megígérte

May arra vállalt kötelezettséget, hogy amennyiben sikerül elfogadtatnia a törvényhozással egy az Egyesült Királyság EU-s kilépését rendező brexitjavaslatot, akkor ezt követően távozik hivatalából. Ennek valószínűsége azonban pillanatnyilag közelít a nullához. A kormány és az ellenzéki Munkáspárt tárgyalásai egy közös brexittervről lendületet kaptak ugyan az önkormányzati szavazás után - mert a Munkáspárt is rosszabbul szerepelt a váltnál -, ám ez néhány nap alatt elenyészett.

A Konzervatív Párt szabályai szerint a párt parlamenti képviselői évente egyszer kezdeményezhetnek bizalmi szavazást a pártjuk elnökével szemben, aki - ha kormányon vannak - egyben a miniszterelnök is. May tavaly decemberben megnyert egy ilyen szavazást, így 2019 decemberéig "védett" állapotban van.

Menetrend

Ugyanakkor Brady kezdeményezheti a szabály megváltoztatását, például fél évre rövidítését, ami azt jelentené, hogy a képviselők már júniusban tetemre hívhatnák pártelnöküket. (Ha pártelnökként elveszíti a bizalmi szavazást, akkor miniszterelnökként is le kell mondania.) A miniszterelnök támogatói sajtóhírek szerint azzal fenyegetőznek, hogy a pártszabály megváltoztatását bíróságon támadnák meg.

A végeredmény igen érdekes lehet: a módosított szabály alapján a kormányfő elvesztheti pártja parlamenti képviselőinek bizalmát, mégsem távozna a posztjáról, mert a döntést a bíróság felülbírálhatja.

A miniszterelnök de facto helyettese, David Lidington az ultimátum nyilvánosságra kerülésével egyidejűleg azt mondta, hogy főnöke legalább a parlament ülésezésének nyári szünetéig posztján marad. Ez azt jelentené, hogy a toryk az ősz elejéig nem tudnák megválasztani utódát, miközben a brexit jelenlegi határideje október vége. A Business Insider információi szerint a egyre több tory politikus számít arra, hogy a miniszterelnök a szeptember végi pártkongresszusig vezeti az országot.

Tolongás

Eközben újabb komoly utódjelölt jelent meg a színen: Andrea Leadsom, a kormány és parlament kapcsolatáért felelős kormánytag jelezte, hogy "komolyan fontolgatja" indulását a kormányfői tisztségért, ha May távozik. Kettejük 2016. nyári párbajában, amikor a brexitreferendum után lemondott David Cameron utódlásáért folyt a harc, jó eséllyel indult, de végül visszalépett.

Most a brexiter jelöltekkel szemben kínálhatna alternatívát. Ezek közé tartozik Boris Johnson volt külügyminiszter, Dominic Raab volt brexitügyi miniszter, Sajid Javid belügyminiszter, Jeremy Hunt külügyminiszter, Michael Gove környezetvédelmi miniszter. Rajtuk kívül több kevésbé ismert parlamenti képviselő is ringbe szállhat, például a jelentős katonatiszti múlttal rendelkező Johnny Mercer, aki fél éve kifejezte elégedetlenségét a regnáló pártvezetőséggel.