Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A gyártó cégek, kiskereskedők és fogyasztók bizalmi szintjét mérő index augusztusban 6,9 pontra nőtt, 3,4 ponttal haladta meg a júliusit.

Az üzleti hangulatindex emelkedése azt tükrözi, hogy a fogyasztók több kölcsönt vesznek fel az alacsony kamatkörnyezetben - mondta a szlovén Dezelna Banka befektetési igazgatója. A kínai gazdaságot övező bizonytalan helyzet miatt a következő hónapokban stagnálhat az index.

A szlovén kormánynak 2013-ban több mint 3 milliárd euróval kellett talpra állítania a főleg állami tulajdonú, a nagy mennyiségű nem teljesítő hiteleik miatt a csődhelyzet szélére került bankokat. Az intézkedéssel a kormány elkerülte azt is, hogy nemzetközi mentőcsomagra szoruljon az ország.

A szlovén nemzeti bank adatai szerint májusban összesen 4,2 milliárd eurónyi nem teljesítő hitele volt a szlovéniai bankoknak, ez az összes kihelyezett kölcsön 11,4 százaléka.

A 2007 óta eurózónatag Szlovéniában a 2012-2013-as visszaesés után 2014-ben 2,6 százalékkal nőtt a GDP. Idén 2,4 százalék körüli gazdasági növekedés várható.