A megkérdezett 430 üzleti, kormányzati és tudományos szakértő 68 százaléka tart immár egy nagyobb gazdasági zavartól, szemben a korábbi negyedév 46 százalékos arányával. Ennél is nagyobb mértékben, közel a duplájára, 72 százalékra nőtt azok súlya, akik nem bizakodnak a világgazdasági helyzet alakulásában a következő 12 hónapot tekintve.

Komoly társadalmi gondokra 53 százalék számít, azok aránya pedig, akik egy jelentősebb geopolitikai konfliktust sem zárnak ki, 55 százalék maradt. Számottevően, 45 százalékról 61 százalékra nőtt azon válaszadók tábora, akik szerint a jelenlegi intézmények nem lesznek képesek megbirkózni a többrétegű válsággal, és immár 48 százalék nem bízik a globális együttműködésben, a második negyedévi 37 százalékot követően.