Napok óta semmi más nem uralja a lengyel médiát, mint az amerikai elnök varsói látogatása. Lengyelország az első európai állam, amelyet Trump a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok jegyében felkeres, ezért a vendéglátók biztosak abban, hogy ez megerősíti országuk helyzetét a nemzetközi színtéren, és főleg abban, hogy Trump szavait mind Moszkva, mind Berlin meghallja - írta a gazeta.pl.

Trump jelenlétét annál inkább fontosnak tartják, mert éppen e látogatás idejére időzítette Oroszország és Kína közös hadgyakorlatát a Balti-tengeren.

Andrzej Duda lengyel és Trump amerikai elnök csütörtök reggel a varsói Királyi Várban tárgyaltak egymással fél órán át. Az ezt követő sajtótájékoztatón sok szépet és jót mondtak a biztonsági együttműködésről, ezen belül arról, hogy az USA lelkesen exportál gázt (lng formájában) Lengyelországba, amivel hozzájárul energiabiztonságához. Duda elárulta, hogy tárgyalásukon Ukrajna is szóba került, valamint meghívást kapott Washingtonba.

Ellentüntetés

Az újságírók firtatták az elnökök véleményét a média szabadságáról, elsősorban azért, mert a lengyel ellenzék és az EU ennek korlátozásával vádolja a Jog és Igazságosság (PiS) párt kormányát. Duda, aki a PiS támogatásával lett elnök, úgy véli, éppen most van sajtószabadság országában, és az előző kormány alatt nem volt. Trump arról beszélt, hogy tisztességes sajtót akar, amely hiteles tájékoztatást ad, nem hamis híreket gyárt, mint a CNN.

Nem mindenki várta tárt karokkal az amerikai elnököt. Délben kezdődött az a tüntetés, amelyet a Zöld Párt és az Együtt Párt szervezett, "Le Trumppal!" jelszóval. Szerintük az elnök a világ és ezen belül különösen nők ellensége, oligarcha és rasszista.

Tüske az EU oldalába

Trump a Plac Krasinckichen mondott beszédében agyonfényezte a lengyeleket. A már korábban kiszivárogtatott részletekből kiderült, hogy fű alatt odaszúr egyet az EU-nak, ugyanis az egyéni szabadság fontottásságát hangsúlyozza a bürokrácia uralmával szemben.

A Nyugatot nem az aktatologatás tette naggyá, nem a szabályok alkotásának köszönheti sikerét, hanem annak, hogy lehetővé tette az embereknek, hogy megpróbálják megvalósítani az álmaikat, hogy a saját sorsuk kovácsai legyenek.
A terrorizmus ellen együtt kell felvenniük a harcot a világ országainak - vette elő egyik kedvenc témáját. Végül a várakozásoknak megfelelően tett egy gesztust a NATO-nak, mondván: a katonai szervezetre is szükség van, a nyugati értékek és a szabadság megvédéséhez.