Nagyot nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya

Mintegy 14 százalékkal, 1,1 milliárd euróval nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya az első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest, az idei hiány augusztus végéig elérte a 8,978 milliárd eurót - közölte szerdán a román statisztikai intézet alapján az MTI.
Szabó Dániel, 2018. október 10. szerda, 11:21
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A román export az első nyolc hónapban 45 milliárd eurót tett ki, míg a behozatal megközelítette az 54 milliárd eurót. Az egy évvel korábbihoz képest ez 9,7 százalékos export- és 10,4 százalékos importbővülést jelent.

Idén augusztusban a román export 5,132 milliárd eurót tett ki, 4,3 százalékkal volt több, mint egy éve, a 6,525 milliárd eurós havi import ugyanakkor 9 százalékkal haladja meg a tavaly augusztusit.

Tavaly egész évben csaknem 30 százalékkal, 12,955 milliárd euróra nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya, miután az export 9,1 százalékkal, 62,641 milliárd euróra nőtt, az import 12,2 százalékkal, 75,596 milliárd euróra bővült.

A külkereskedelmi deficit azt követően nőtt jelentősen az elmúlt két évben, hogy 2016-ban 13,5 százalékkal, tavaly 10,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene, a megnövekedett belföldi fogyasztást pedig főként importból biztosították, így az export nem tudott lépést tartani az import gyorsulásával.

Románia külkereskedelme mintegy háromnegyedét az Európai Unió tagállamaival bonyolítja le.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

HOZZÁSZÓLÁSOK