Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Agerpres hírügynökség által idézett jelentés szerint az első negyedévben a bérnövekedés mintegy 9 százalék volt a tavalyi első három hónaphoz mérten, a második negyedévben meghaladta a 10 százalékot.

A bérek mellett a pótlékok is növekedtek, ezek átlagban 16 százalékkal voltak magasabbak az első fél évben a tavalyi első hat hónaphoz mérten. A pótlékok átlagértéke bruttó havi 146 lej (10 270 forint) volt. A jelentés megállapította: az első fél évben egyre gyakoribb volt, hogy magáncégek a bér mellett különböző rendszeres vagy alkalmi pótlékokkal, juttatásokkal kedveskedtek alkalmazottaiknak.

A legnagyobb bérnövekedést a kiskereskedelemben jegyezték, ahol általában minimálbérért foglalkoztatják a dolgozókat, de hasonló mértékű növekedés volt a nagy haszonréssel dolgozó ágazatokban, mint például az információtechnológia.

A jelentés arra is kitér, hogy a vizsgált időszakban 19 százalékkal nőtt a szabadságos napok száma, a betegszabadságoknál 17 százalékos növekedést jegyeztek. Az első hat hónapban a versenyszférában dolgozók száma mintegy 2 százalékkal emelkedett.

A Smartree a felmérés elkészítéséhez 200 vállalattól gyűjtött adatot, amelyek több mint 2,5 milliárd euró árbevételt realizálnak.

A román statisztikai intézet július elején közölte, hogy májusban 14,2 százalékkal volt magasabb a román nettó és bruttó átlagbér a tavalyi ötödik hónaphoz képest. A reálbérek 18,3 százalékkal emelkedtek a vizsgált időszakban. Májusban 2063 lej (144 820 forint) volt a nettó átlagbér Romániában, a bruttó átlagbér értéke elérte a 2853 lejt (200 280 forint).