Szabó István pénzügyőr főhadnagy, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársa héttonnányi dohánytermék eltűnése miatt tett feljelentést még januárban - írja az Index. Állítása szerint a NAV bűnügyi raktárát rendszeresen és szervezetten dézsmálják. A pénzügyőr a belső elhárítással is megosztotta az információt, ám nemrég egy nemzetbiztonsági átvilágítás eredményére hivatkozva eltávolították a testülettől.

Szabó hosszú időn át bombázta az illetékes hatóságokat azokkal a megkeresésekkel, amelyek arról szóltak, hogy a NAV bűnjelraktárát néhány ottani dolgozó vélhetően vezetői segítséggel rendszeresen és szervezetten megdézsmálja. Ezek a vádak azért súlyosak, mert éppen Szabó felelt a raktárakért és hajtott végre többször vezetői utasításokat.

A pénzügyőr egy a feljegyzésben emlékeztetett arra, hogy amikor 2016 őszén átvette a raktárak kezelését, nem volt tételes átadás-átvétel, ráadásul a raktárakban tárolt tételekről korábban nem készült bűnjelraktártérkép. A félig-meddig nyitott raktárakban a bűnjeleket, az azokra feltett címkéket, feliratokat nem lehetett elolvasni, annyira megrongálódtak az időjárás miatt.

Folyik a nyomozás

A számos bejelentés közül az egyik az, amikor egy levélben arról tájékoztatta az illetékes osztályvezetőt, hogy a sofőrök rendszeresen loptak raklapokat, ám az illető nem tett feljelentést. Emellett Szabó állítása szerint ez az osztályvezető két év alatt összesen háromszor adott neki utasítást arra, hogy 4000 liter hiányzó tiszta szeszt pótoljon.

Ilyenkor a tartályokba slagon keresztül vizet töltöttek, azzal pótolták a hiányzó szeszt - állítja az egykori pénzügyőr. Az ellenőrzéskor mindig jelen volt néhány vezető, állítása szerint azért, "nehogy gond adódjon" a problémás tételek bemutatásakor.

Amikor Szabó az ügyészségen januárban feljelentést tett, kérte, hogy ellenőrizzék mindazt, amit mondott. Ezt követően lett volna hajlandó elárulni még több részletet. Hogy miért kérte ezt, azt nem indokolta, azt mondta, "hogyha az ellenőrzés a hiányt alátámasztja, akkor egy komplett bűnszervezetet" tár majd fel. Az ügyészség az Index megkeresésére azt közölte, hogy  "A nyomozás érdekeire tekintettel jelenleg további információ nem adható".