Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A választási bizottság hétfőn arra hivatkozva utasította el a 41 éves politikus bejegyzési eljárásának megkezdését, hogy gazdasági bűncselekmény miatt 2017-ben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, ezért tíz évig nem indulhat jelöltként választásokon - írja a 444.hu az MTI-re hivatkozva.

Navalnij ezzel szemben azzal érvelt, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága neki adott igazat az elítéltetése ügyében, és nem vesztette el passzív választójogát. Csütörtökön nyújtott be panaszt a választási bizottság döntése ellen. A legfelsőbb bíróság szerint azonban a döntés teljesen összhangban áll a törvényekkel.

Az elnökjelöltek regisztráláshoz szükséges iratok leadásának határideje vasárnap jár le.

Navalnij a választási bizottság döntése után arra buzdította a választópolgárokat, hogy bojkottálják a szavazást. A Kreml erre reagálva közölte: a hatóságok megvizsgálják, hogy a felhívás nem törvényellenes-e.

Fotó: AFP Photo/Ria Novosti/Pool/Alexey NIKOLSKY