Négy éve nem látott esés volt a kínai termelői árakban

Májusban is csökkentek a termelői árak Kínában a koronavírus-járvány hatására, és tovább lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2020. június 10. szerda, 08:11
Fotó: Reuters

A kínai statisztikai hivatal szerdán közzétett adatai szerint a termelői árak éves összehasonlításban 3,7 százalékkal estek vissza májusban. Elemzők 3,3 százalékos csökkenést vártak az áprilisi 3,1 százalékos visszaesés után. A májusinál nagyobb visszaesést utoljára 2016 márciusában mértek.

Havi összevetésben a termelői árak 0,4 százalékkal csökkentek májusban, az év első öt hónapjában pedig 1,7 százalékkal mérséklődtek az egy évvel korábbihoz képest.

A fogyasztói árak emelkedésének üteme tovább mérséklődött májusban: az előző év azonos hónapjához képest 2,4 százalékos volt a drágulás, tavaly március óta a legalacsonyabb. Elemzők 2,7 százalékra számítottak az áprilisi 3,3 százalékos emelkedés után. Januárban 5,4 százalékon, még csaknem kilenc éves csúcson állt a fogyasztói árindex.

Havi összevetésben 0,8 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak májusban. Elemzők 0,5 százalékos visszaesést vártak az áprilisban mért 0,9 százalékos csökkenés után. Az év első öt hónapjában 4,1 százalékra rúgott az infláció, meghaladta a kormányzat által kitűzött 3,5 százalékos célt.

A legnagyobb mértékben - éves szinten 10,6 százalékkal - változatlanul az élelmiszerek drágultak, ami azonban így is kevesebb az áprilisban mért 14,8 százalékos emelkedéshez képest. Az élelmiszerek árát alapvetően az húzza felfelé, hogy az ország sertésállományát megtizedelő afrikai sertéspestis-járvány miatt az "egekbe szállt" a disznóhús ára. Májusban 81,7 százalékkal emelkedett a sertéshús ára, valamivel kisebb mértékben az áprilisi 96,9 százaléknál.

Az áremelkedés vidéken változatlanul markánsabb: éves bázison 3,0 százalékos volt a drágulás az év ötödik hónapjában, szemben a városokban mért 2,3 százalékkal.

Az élelmiszerek és az energiaforrások árát nem tartalmazó maginfláció 1,1 százalékkal emelkedett éves összehasonlításban, csakúgy mint áprilisban.

A koronavírus-járvány megfékezését követően a kínai vezetés különböző élénkítő intézkedésekkel igyekszik újabb lendületet kölcsönözni az ország gazdaságának, adócsökkentésekkel támogatva a vállalatokat, és a munkanélküliség kezelésére célzottan növelve a kiadásokat. A vírus terjedése a világ többi részén azonban komoly akadályokat gördített a nemzetközi kereskedelem elé, ami miatt megcsappant a kereslet a kínai exporttermékek iránt, újabb kihívás elé állítva a kínai termelőket. A kínai vámszolgálat vasárnap közzétett adatai szerint májusban a kivitel dollárban számított értéke éves összehasonlításban 3,3 százalékkal csökkent.

HOZZÁSZÓLÁSOK