Négy éve nem volt ilyen a francia munkaerőpiacon

A francia munkanélküliségi ráta először csökkent 10 százalék alá közel négy év óta az idei második negyedévben.
MTI, 2016. augusztus 18. csütörtök, 17:29
Fotó: Reuters

A ráta 9,9 százalék volt a június végével záródott három hónapban a negyedévvel korábbi 10,2 százalék után - közölte a francai statisztikai hivatal, az Insee.

Ez a legalacsonyabb ráta a 2012 harmadik negyedévi 9,8 százalék óta. Francois Hollande röviddel korábban lett köztársasági elnök. Az államfő tavaly azt mondta, hogy abban az esetben jelölteti magát újra, ha sikerül mérsékelni a munkanélküliséget.

Az INSEE adatai szerint 11,2 százalékkal 1997 első, második és harmadik negyedévében volt a legmagasabb a munkanélküliség Franciaországban, a történelmi mélypont pedig 2008 első három hónapjában volt, 7,5 százalékkal. Francois Hollande elnöksége ideje alatt a tavalyi harmadik negyedévben volt a legmagasabb a munkanélküliség, a ráta 10,5 százalék volt.

HOZZÁSZÓLÁSOK