A litvánok egy része nem  hajlandó a nagy bevásárlóközpontokban vásárolni, mert eltúlzottnak tartja az elmúlt két év áremelkedéseit - írta a gazeta.pl. Hasonló akció már egy éve is volt. A szervezők azt kérik a lakosoktól, hogy ne vásároljanak ezekben a központokban, amelyek monopolhelyzetben vannak, hiszen a piac 80 százalékát birtokolják. Az élelmiszereket érdemesebb a piacokon és a kis boltokban beszerezni - vélik a bojkott támogatói.

A litvánok nagyon megérezték a zsebükön az euró 2015-ös bevezetését. A vilniusi statisztikai hivatal számításai szerint a múlt évben néhány élelmiszer ára 40 százalékkal emelkedett. A politikusok és a kereskedők azt ígérték a valutaváltás előtt, hogy a közös valuta bevezetése nem fog áremelkedéssel járni.

A Danske Bank balti államokkal foglakozó elemzője szerint nem a magas árak okozzák a fő gondot, hanem az alacsony kerestek. Az árakat a nyugat-európai közeledtek az elmúlt két  évben, miközben a fizetések alig érik el a nyugat-európai átlag 30 százalékát. Szerinte Litvániának gazdaság versenyképességén kellene dolgoznia, sokkal állhatatosabban kellene harcolnia a szürke szféra ellen és ki kellene egyenlítenie a társadalmi egyenlőtlenségeket, amelyek egyértelműen nőttek az euró bevezetése óta.